Ökumenikus és vallásközi imádságra hívnak a roma holokauszt és a kislétai gyilkosság évfordulóján

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2022. július 24. vasárnap

A Sant’Egidio közösség ökumenikus, vallásközi imádságra hív mindenkit a budapest-terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-templomba augusztus 2-án 19 órakor a roma holokauszt (pharrajimos) és a kislétai gyilkosság évfordulóján. Az imaórát Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita vezeti, tanúságot tesz Fahidi Éva, a holokauszt túlélője.

Más felekezetek vezetői, lelkészei – Gáncs Péter nyugalmazott evangélikus püspök, Sztojka Szabina református missziós lelkész, Ötvös Joszif görög ortodox pap, Fórizs Zsolt érdi baptista lelkész – és Radnóti Zoltán főrabbi imádsággal szolgálnak a megemlékezésen.

Részt vesz és tanúságot tesz Fahidi Éva, a holokauszt túlélője, a Sant’Egidio közösség régi barátja, aki szemtanúja volt az auschwitzi cigány barakk felgyújtásának.

„Találjanak bennetek a cigányok olyan testvérekre, akik azzal a szeretettel szeretik őket, amellyel Krisztus szerette a leginkább kitaszítottakat” – kérte Ferenc pápa. A közösség és barátai ezt a szeretet szeretnék gyakorolni, ennek jegyében emlékeznek és kötnek barátságokat rászorulókkal, kirekesztettekkel. Nagy ajándék az ő barátságuk, ami által többet kapunk, mint amennyit adunk.

2009. augusztus 2-áról 3-ára virradóra kislétai házában álmában agyonlőtték Balogh Máriát, és súlyosan megsebesítették tizenhárom éves lányát. A bűncselekmény egy hat életet kioltó és tucatnyi sérültet követelő gyilkosságsorozat utolsó epizódja volt. Az áldozatok valamennyien cigányok voltak. 1944-ben ugyanezen az éjszakán az auschwitz-birkenaui haláltáborban a nácik meggyilkolták az addig életben maradt több mint háromezer romát és szintit.

A Sant’Egidio közösség évről évre megrendezi az imádságot a megsebzettekkel való közösség iránti vágyból, küzdve a gyűlölet és a közöny ellen, kérve az Urat, hogy szője újra az emberség erőszakkal felszakított szövetét. Imádkoznak külön-külön minden merénylet áldozataiért és gyertyát gyújtanak az emlékükre.

Az imádságon évről évre jelen vannak a 2008–2009-es merényletek néhány áldozatának hozzátartozói. Az évek során elmélyülő barátság és az imádság összeköti őket a közösség tagjaival, vigaszt és reményt jelent a szűkölködést és félelmet ma sem nélkülöző hétköznapjaikban. Roma közösségek tagjai is rendszeresen megtisztelik az alkalmat jelenlétükkel.

Szeretettel várnak mindenkit az alkalomra!

Forrás: Sant'Egidio közösség

Fotó: Merényi Zita, Lambert Attila

Magyar Kurír

You have no rights to post comments