Érdekességek
Magyar zeneszerző, aki világhírűvé tette a sanzonokat
A csodagyerekként indult Kozma József hosszú karrierje során nem csak ötven filmzenét, száz dalt, operákat, illetve nagyzenekari műveket írt, de egy teljes műfajt is feltámasztott.
Néri Szent Fülöp halottat támaszt
Néri Szent Fülöpnek, az oratoriánus rend alapítójának egyik jó barátja volt Fabrizio de' Massimi, aki egyszer arra kérte őt, hogy imádkozzék várandós feleségéért, Lavinia de' Rusticiért.
Ördögi rítusok - azték emberáldozatok az isteneiknek
Az aztékok életében központi helyet foglaltak el az áldozati szertartások. Mivel az azték hiedelmek szerint az istenek komoly véráldozatot hoztak a világ megteremtésekor, a népnek valahogyan meg kellett hálálnia ezt az önfeláldozást, már csak azért is, mert a terméstől kezdve a gyermekszületésig életük minden mozzanata az istenek kezében volt. Néhány istennek pedig igencsak különleges kívánságai voltak.
Szent Lukács csontváza
A Lukács evangélista ereklyéje a hagyomány szerint Lukács evangélista csontváza. A koponya nélküli csontokat Padovában, a Santa Giustina-bazilikában Olaszországban őrzik, míg a koponyát Prágában, a Szent Vitus-székesegyházban. Bizonyítja-e ezt a tudományos kutatás?
A leghosszabb ideig élő állatok - meg fogsz lepődni!
El tudod képzelni, hogy állatok, több száz, vagy akár több ezer évig is élhetnek? Itt egy rövid ismertető a leghosszabb ideig élőkről:
Érdekesség: Miért különbözik az egypetéjű ikrek ujjlenyomata?
Mint két tojás – szokták mondani az egypetéjű ikrekre, és nem is alaptalanul: nemcsak ránézésre hasonlítanak a megszólalásig, hanem a genetikai állományuk is szinte teljesen azonos (még ha nem is 100 százalékban). Ha pedig az egypetéjű ikrek az azonosság köznyelvi szinonimái, akkor a különbözőségé meg az ujjlenyomat, amelyről mindenki megtanulta, hogy mindannyiunkat páratlanná tesz, mert nincs belőle két egyforma a világban, még a saját ujjainkon sem.
Arcvakság, szupermemória, egyebek
Memóriánk nagyon különösen működik. Ha bemutatkozik valaki, sokkal jobban figyelünk arra, amit mi mondunk, így nem jegyezzük meg a nevét. Az arcok memorizálása is gondot okoz a legtöbbünknek, bár ezzel már sokkal jobban boldogulunk, mint a névvel.
Érdekesség - állatok, akik visszanövesztik elveszett testrészeiket
- A legtöbb gyíkféle, így az elevenszülő gyík (Zootoca vivipara) is képes saját akaratából megválni a farkától, hogy megmenekülhessen, majd később visszanöveszteni azt. Érdekes, hogy a levált rész egy darabig még mozog, elhitetve a ragadozóval, hogy még mindig a teljes gyík van a szájában. Eközben a már farkatlan túlélő könnyűszerrel eliszkolhat.
Nem a rossz víz miatt ittak alkoholt a középkorban
Valószínűleg mindenki hallotta már, hogy a középkori Európában azért ittak sört és bort, mert rossz minőségű, fertőzött vízzel volt tele a kontinens. Ez azonban ebben a formában nem egészen igaz.
Ilyen hal nem létezhet véletlenül
Bármennyi igazság is van az evolúciós tanokban - és van -, a természetben számtalan olyan olyan élőlényt találunk, amelynek kialakulását, életét nem lehet pusztán evolúciós törvényszerűségekkel leírni. Itt egy példa:
Malachús az ősi Izrael konyháján
Mégis ehettek disznóhúst Izraelben? Erre utalnak egy kismalac 2700 éves, épen fennmaradt csontvázának maradványai, amelyet izraeli régészek találtak Jeruzsálemben. A leletről a Háárec című lap hírportálja számolt be július 16-án.