A legkevesebbet alvó 10 állat

Kategória: Érdekességek Megjelent: 2022. október 02. vasárnap

Az állatok esetében is a biológiai óra (cirkadián ritmus) határozza meg mennyi ideig és mikor alszanak, ami jellemzően a nap mozgásával összhangban működik. De attól is függ, mennyi időt töltenek pihenéssel az állatok, hogy mivel táplálkoznak és milyen veszélyeknek vannak kitéve. Az alvás időtartama az állatoknál széles skálán mozog - itt a lista, amelyet a Wordatlas állított össze:

10. Zsiráfok
A szabadon élő zsiráfok mindössze két óra alvással is beérik, hisz állandó veszélynek vannak kitéve. A fogságban élő társaik azonban négy-öt órát is pihennek, többnyire éjszaka és megszakításokkal. Alvás közben vagy állnak, vagy lefekszenek.

9. Delfinek
Jellemzően mindig csak az egyik agyféltekéjükkel alszanak, a másikkal éberen figyelnek. Ez utóbbit úszásra használják, és állandóan résen vannak. Néhány delfin élete első hónapjában egyáltalán nem alszik, csak anyja testéhez tapadva pihen éberen.

8. Ökörbékák
A tudományos vizsgálatok szerint ezek a békák nem is kerülnek olyan állapotba, amely megfelel az alvás definíciójának. A nap folyamán azonban nyugalmi állapotba kerülnek. Ennek ellenére szívósak, akár 15 évig is élhet.

7. Elefántok
Az elefántok főként éjjel alszanak és leginkább fekve. Egy nap mindössze kettő-négy óra alvásra van szükségük. A kutatók szerint a vegetáriánus életmódjuk miatt csak gyakori evéssel tudják fenntartani hatalmas méretüket, ezért inkább folyton esznek, mintsem aludnának.

6.  Havasi sarlósfecskék
Pihenés közben is képesek repülni. Míg az egyik agyféltekéjükkel pihennek, a másikkal a repülésre és a ragadozók észlelésére összpontosítanak.

5. Szarvasok
A szarvasok tényleg alig alszanak, általában három és négy óra közötti időt pihennek, megszakításokkal. Még ezekben az pihenési időszakokban is nagyon óvatosnak kell lenniük, hogy ne váljanak a ragadozók áldozatává. A szarvasok elsődleges problémája ugyanis a túlélés, ami arra készteti őket, hogy hatékonyan pihenjenek.
 
4. Struccok
Egyenesen állva és nyitott szemmel alszanak. Időnként azonban mélyebb pihenésre is szükségük van. Ilyenkor körülbelül tizenöt percre „elengedik magukat”, a fejüket kissé előre döntik. A kétféle pihenéssel naponta körülbelül hat-hét órát pihennek.
 
3. Lovak
Hasonlóan a zsiráfokhoz, napi két, maximum három órával is beérik, és állva is képesek aludni. Megszakításokkal, időnként mindössze tizenöt perces pihenőket tartanak. A fiatalabb lovak több pihenést igényelnek.

2. Fókák
Jellemzően a fókák egy része is csak az egyik agyféltekéjével alszik, de vannak olyanok, amelyek képesek mély alvásra is. Vannak, amelyek úgy alszanak, hogy mély alvás közben a légzőnyílásukat a víz felszíne felett tartják. Szárazföldön tartózkodva viszont képtelenek erre.

1. Bálnák
Hatalmas méretük miatt csak rövid ideig, megszakításokkal pihenhetnek, máskülönben könnyen megfulladnának. 5-10 percig alszanak a víz felszínén, függőleges helyzetben. A tudósok azt gyanítják, hogy az emlősök közül a legkevesebb alvásra a bálnáknak van szükségük: napi tevékenységeik kevesebb, mint 10% -át teszi ki.
(sokszinuvidek.24.hu)