Ha Isten irgalmából 25 éves koromban nem tértem volna meg, most valószínűleg elvált ember lennék, ülnék egy kocsmában és osztanám az észt… Istennek legyen hála – és azoknak az embereknek, akik megtérésem előtt már imáikban hordoztak -, hogy megismerhettem Őt és mindent felülmúló szeretetét! Még emlékszem az első szeretet tüzére, és arra is, hogyan hagytam, hogy a világ visszalopakodjon az életembe…
Nagyon jól el tudom képzelni a fiatal Assisi Szent Ferencet, amikor Isten szeretetétől megmámorosodva Isten jelenlétét, Isten országát fedezi fel mindenben: kőben, fában, madárban, emberben, és azt is, ahogy a belőle áradó öröm magával ragadja a körülötte élőket is.
Isten országa bennetek, Isten országa köztetek van – ennek a csodája lengte be a rendszerváltozás idején az országot. Milyen egyszerűnek és világosnak tűnt a jövő: az ország felszabadult a szovjet elnyomás alól, Isten közöttünk jár, hamarosan mindenki megérti ezt és megtér – milyen nagyszerű időkben élünk!
A megtérés első szeretetében nem volt olyan dolog, amit meg ne tettem volna azért, hogy még közelebb kerülhessek Istenhez. Ima, böjt, virrasztás, közösség, jó könyvek – ha valamit olvastam a szentek életében, azt rögtön követni akartam, és gyerekes fantáziálással mentem előre, hogy én is szent legyek. Elképzeltem, ahogy Isten kegyelme átjárja az egész teremtett világot, növényeket, állatokat, embereket, kultúrát és minden emberi iparkodást, és valóban, hazánk a Szeretet földje lesz. Hiszen ez olyan gyönyörű, kit ne ragadna magával?
Nem így történt. Az emberek újkeletű szabadságukban sokféle utat választottak maguknak és a világi boldogulás, felemelkedés lehetősége igazán nagy vonzerőt képviselt mindenféle – köztük keresztény -, változatában is. Az évek múlásával pedig bennem is előjöttek a már elfeledettnek hitt, de mélyen bennem lakozó vágyak és kísértésbe estem és elbuktam, és megtört bennem a böjt lelkülete, és elkezdődött a küzdelmek máig tartó ideje.
Nem küzdenék azonban, ha nem élnék még mindig Isten országának vonzásában. Ő most is fenntart engem és az egész világot, Isten országa még mindig épül és szépül, hol nyilvánvaló, hol rejtett módon, bennünk és közöttünk.
Csak el ne tévedjünk, csak mindig készen álljunk a bűnbánatra és megújulásra.
Néhány évtizede már, hogy rendszeresen imádkozom a keresztény alázatosság litániáját, ez jó gyógyszer az óember minden törekvése ellen. Emlékszem, eleinte nehéz volt elmondani több mondatot belőle, mert annyira rugódozott ellene a rossz természetem. (Egyszer beszéltem erről egy papnak, ő meg azt mondta, hogy ismeri ezt a litániát, neki semmi gondot nem okozott az elimádkozása, én meg azt gondoltam, hogy akkor vagy szent, vagy képmutató, vagy nem ismeri önmagát…) Szükségünk is van ilyen gyógyszerekre, különben elveszük. Először csak megmakacsoljuk magunkat, mint egy kisgyerek, aztán megátalkodottá válunk, ami már életveszélyes. Mert a kisgyerek még nem érti teljesen, mit miért tesz, de a felnőtt ember, aki felismeri a hibát, a bűnt, és mégis kitart mellette, az megátalkodik, és akkor hogyan juthatna be a mennyek országába?
Legyen előttünk Júdás példája, aki Jézusban felismerte a Messiást, a legközelebbi tanítványai közé tartozott, mégis azt gondolta, hogy ő jobban tudja, mit kellene tennie Jézusnak, mint neki magának - és ettől Jézus semmilyen módon sem tudta eltántorítani. „Akkor menj, és tedd, amit akarsz…” A legrosszabb dolog, ami történhet velünk, egyházunkkal és hazánkkal és az egész világgal, ha Isten már nem birkózik velünk, hanem elenged - akkor tedd, amit akarsz -, mert ez a háborúba, viszályba, összeomlásba, és végül a pokolba vezető út…
Szomorúan látom, hogy most is sokan élnek közöttünk, keresztény emberek is, akiknek hiába tárják elé világosan az elmúlt időszak milliárdos lopásait, hazugságait, makacsul kitartanak a tévedésben, mert ez még mindig egyszerűbb, komfortosabb nekik, mint a tévedés a bűn, mindannyiunk tévedésének és bűnének beismerése. Ez annak a jele, hogy túlságosan evilág – és evilág istenének -, a befolyása alatt élünk. Vissza kell térnünk Isten országa vonzásába. Meg kell értenünk, hogy a világ minden országa pogány – a „keresztény Magyarország” ebből a szempontból ugyanúgy politikai termék, mint az iráni muzulmán teokrácia -, és nekünk ebben a pogány közegben kell Isten gyermekeiként élnünk. Jó esetben életünk pozitív hatással van nemzetünkre és a politika, kultúra, gazdaság megtermékenyül Isten országától (ahogy az Egyház tanítása elénk tárja a testvériesebb és igazságosabb világot), és nekünk imádkoznunk kell vezetőinkért, hogy ebbe az irányba kormányozzák országainkat.
Akárhogy is, az élet Istennel izgalmas és gyönyörűséges, és közben fárasztó és nehéz, sikerekkel és kudarcokkal tarkított, de ennél jobb ajánlatot senkitől se kaphatunk. A Szentlélekkel ugyanis kiáradt szívünkbe Isten szeretete, annak a gyümölcsei pedig szeretet, öröm, békesség, kedvesség, jóság, szelídség, türelem, fegyelmezettség… és ráadásul örök élet a mennyben, és az újjáteremtett földön és világmindenségben…
Addig is, szeretettel várunk mindenkit az október 10-i (most szombati) Szeretet Földje Találkozóra, ahol a téma Isten győzelmes szeretete személyes és közösségi életünkben. Bővebb információ: https://szeretetfoldje.hu/index.php/lelki-napok/szeretet-foldje-talalkozo-2026
Sípos (S) Gyula (szeretetfoldje.hu)