Három tényező az Isten országában való sikeres élethez
A szombati Szeretet Földje Találkozón Isten országáról beszéltem és buzdítottam arra, hogy higgyük el, hogy Isten a megoldás a világ bajaira, ő tudja a választ minden problémára, tehát legyünk bátrak, kérjük kegyelmeit és éljük meg Isten országának valóságát. Mivel ott nem akartam hosszan beszélni, ezért most itt egészítem ki a szöveget három olyan tényezővel, ami megalapozza és sikeressé teheti életünket Isten országában. Részlet a Találkozóra megjelent „Isten a megoldás!” című könyvből:
„...A hangsúlyt mégsem a nehézségekre akarjuk helyezni! Pál apostol is mindezt semminek tartotta ahhoz az örömhöz képest, hogy Isten gyermeke és munkása lehet. Inkább nézzük meg azt a néhány tényezőt, ami megalapozza és sikeressé teszi életünket és munkánkat Isten országában.
- Az első mindenképp az ima. Jézus Krisztus Isten Fia, nála senki sincs mélyebb és elevenebb kapcsolatban a mennyei Atyával – és mégis, Jézus hosszú időket töltött imában, hogy erőt és kegyelmet kapjon munkájához. Nyilvános működésének kezdete előtt negyven napot töltött a pusztában elmélkedéssel és imával. Sokszor az egész napos szolgálata után még külön vonult imádkozni, és arról is olvashatunk, hogy mielőtt kiválasztotta az apostolokat, „az egész éjszakát Isten imádásában töltötte” (Lk 6,12). Amikor az apostolok beszámoltak neki a sikeres missziós útjukról, felujjongott lelkében (lásd: Lk 10,21), és még a húsvéti vacsora után, végső szenvedései előtt is zsoltárokat énekelve mentek ki az Olajfák hegyére. (Lásd: Mt 26,30)
Imádkozó emberekké kell válnunk, mert az imádság a lélek lélegzetvétele!
Minden ima jó, ami Isten felé irányul: kötött vagy szabad ima, dicsőítés vagy elcsendesedés, kérő ima vagy elmélkedés – és ebben a szerető jelenlétben mi is és Isten is „a kincseiből újat és régit hoz elő.” (Mt 13,52) Ha imádkozunk, akkor megtapasztaljuk Isten válaszát és segítségét. Személyes élményünk, személyes barátunk lesz Isten, ami egyre növeli hitünket, reményünket, bizalmunkat, bátorságunkat és szeretetünket.
- A komoly imaélet elősegíti azt is, hogy növekedjünk az önismeretben és Isten-ismeretben. Amikor megéljük azt, hogy Isten van és szeret minket és önmagunkért szeret minket, akkor ebben a szerető jelenlétben könnyebb szembe néznünk saját törékenységünkkel, sebzettségünkkel. Elindulunk a gyógyulás és szabadulás útján. Felismerjük rossz hajlamainkat, látjuk, hogy Isten kegyelme nélkül elbuknánk, de azt is, hogy Ő megtart minket a keskeny úton. Ugyanakkor azt is egyre jobban látjuk és értjük, hogy Isten milyen sokféle adottságot, képességet és tehetséget teremtett belénk, milyen sok lehetőséget felkínált már az életünkben és mennyi kegyelmet, hogy azokkal élve előre jussunk életünkben. Megértjük, hogy nem véletlenül születünk valahová – ahogy esik úgy puffan -, belevetve az időbe, hanem Isten előre elgondolta, hogy melyik számunkra a legjobb hely és idő, ahová születnünk kell, hogy életünk kibontakozhasson és végül eljuthassunk az örök hazába, a mennybe. (Milyen szomorú, hogy a bűn ezt az eredeti, csodálatos tervet megrontotta – és milyen felemelő, hogy nekünk viszont lehetőségünk van helyreállítani, amit a bűn elrontott!)
- Isten eredeti terve szerint minden megszülető gyermeket szerető család és közösség vesz körül. A Szentháromság maga is belső szeretetközösség, az embert pedig „a saját képére és hasonlatosságára teremtette, férfinak és nőnek” (lásd: Ter1,27), azaz a kettőjük szeretetközössége – a család! -, az első és legfontosabb közösség mindannyiunk életében. Minél kevesebb a szeretet, a kapcsolat, az odaadás, annál jobban sérül személyiségünk. Ahol nincs szeretet, ott megszűnik az emberhez méltó lét is. Elmagányosodó, atomizálódó, elidegenedett világunkban, szétesett és csonka családok tengerében fontos, hogy legyenek közösségeink (keresztény kiscsoportok, imaalkalmak, hobbi-körök, stb.), ahol megélhetjük, hogy szeretve vagyunk és mi is szerethetünk. Hogy minket is hordoznak (imában, segítségben) és mi is hordozunk másokat.” (Isten a megoldás! – Isten országáról, a Szentlélek ajándékairól és a kiengesztelődés szolgálatáról - lásd: https://szeretetfoldje.hu/index.php/konyveink/21562-isten-a-megoldas-isten-orszagarol-a-szentlelek-ajandekairol-es-a-kiengesztelodes-szolgalatarol )
Kalandra fel!
Imával és szeretettel: Sipos Gyula (www.szeretetfoldje.hu)