Isten pajzsa

Kategória: Eheti Megjelent: 2024. augusztus 26. hétfő

Képzeljük el, hogy milyen volt, amikor Isten megteremtette a világot. Az angyalok karai tündököltek a szépségtől és Isten szeretete járta át őket. Ujjongtak és örvendtek, és a kisebb és nagyobb angyalok visszatükrözték isten sokszínűségét és jóságát és teljes egyetértés uralkodott közöttük. Aztán mégis kezdett megszűnni a béke és az öröm…

Először is, az angyalok elkezdték összemérni magukat a másikkal, hogy ki a nagyobb közülük (mint ahogy azt teszik majd Jézus legközvetlenebb tanítványai is), és vetélkedni kezdtek egymás között. Aztán a főangyalok közül néhányan lázadozni kezdtek: nem jól van a mennyei rend megalkotva, mert itt a nagyobb is szolgál a kisebbnek – miként Isten is minden angyalnak -, hiszen épp fordítva, a kisebbnek kellene a nagyobbat szolgálni és mindenben engedelmeskedni neki!
Még nagyobb lett a felháborodás, amikor Isten megteremtette az embert – összefoglalva benne az egész teremtett világot az élettelen anyagi elemektől kezdve az éltető lélekig -, és az angyalokat arra hívta, hogy szolgálják az embert is, ezeket az időnek és térnek alávetett, szerintük náluk sokkal alábbvaló lényeket.
Végül Lucifer - a Fényhozó, a Föld őrzőangyala, a legnagyobbak egyike -, vezetésével nyíltan fellázadtak: ők jobban el tudnák rendezni Isten és az egész teremtett világ dolgait Teremtőjüknél! (Ezt gondolta iskarioti Júdás is, a tizenkét legfontosabb tanítvány egyike). Jób könyve nagyon szemléletesen leírja, ahogy a Vádoló (azaz satanas, a sátán, a hamis fény hozójává vált Lucifer) hogyan vádolja Istent és embert egyaránt, Jób teljes elpusztítására, és Isten megszégyenítésére törve.
A lázadás célt ér: a sátán magával ragadja „az ég csillagainak harmadát” (Jel 12,4) és hatalmat nyer a Föld és az ember felett is. Mit tegyen Isten? Ha isteni erejével élve kiutasítja a lázadó angyalokat a mennyből, akkor tettével pont lázadásukat igazolja, azaz, hogy nem a szeretet, hanem az erő és a hatalom tudja csak fenntartani a rendet…
Az Úr azonban nem tesz ilyet. Türelmesen vár, míg nyilvánvalóvá válik, hogy kik választják a kevélység és önszeretet útját a szeretet és szolgálat helyett. Türelme azonban nem jelent passzivitást. Elkezdi felszabadító munkáját a mennyben és a földön, újra és újra leleplezve a sátán hazugságait. Amikor pedig eljön az „idők teljessége”, Isten teljesen feltárja szentháromságos belső életét az angyalok és emberek előtt. A Fiú megtestesül és emberré lesz: a názáreti Jézus Krisztus pedig végleg győz a gonoszság minden ereje felett! Immár teljesen szétvált az igaz és a hamis, a jó és a rossz, a Vádoló jelenléte ellehetetlenül a mennyben. Ahogy Jézus mondja: „láttam a sátánt, mint villámlás hullott le az égből” (Luk 10 18). Íme, Isten országa újra megvalósulhat a földön, a béke és szeretet országába már itt és most ingyen beléphet bárki Jézus Krisztuson keresztül és megkaphat minden kegyelmet, amit csak kér!
A bukott angyalok azonban a földön még megőriznek valamennyit a hatalmukból, és telve vannak gyűlölettel minden iránt, ami Istentől való. Péter apostol pedig figyelmezteti a keresztényeket, hogy vigyázzanak, mert „ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán körüljár, keresve, kit nyeljen el.” (1Pét 5,8)
Jézus mondja: „Én vagyok a kapu. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-be jár és legelőt talál” (Jn 10,9). Isten győzelme teljes és valóban megnyílik a Kapu – ahová a sátán minden kísértésével és hatalmával sem tudott behatolni -, Jézus Krisztusban és rajta keresztül a Szentlélek szabadon munkálkodhat, elsősorban Isten gyermekeiben, és velük együtt a világban.
Jézus Krisztus azonban nem csak Kapu Isten és ember számára, hanem pajzs is. Pajzs, amely megakadályozza, hogy a sátán belépjen a mennybe és vádolhassa Isten gyermekeit (lásd Jel 12,10) és pajzs itt a földön, számunkra is, a mi hitünk által. Ahogy Pál apostol írja Isten fegyverzetének bemutatásánál: „Mindezekhez vegyétek a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosz minden tüzes nyilát.” (Ef 6,16) De nem csak Isten a mi pajzsunk, hanem Őáltala, Ővele és Őbenne mi is Isten pajzsaivá válunk környezetünk számára. Imádságainkkal, tetteinkkel, szeretetünkkel és szolgálatunkkal elerőtlenítjük a ránk törő kísértéseket, visszaverjük a gonoszság támadásait, felfogjuk megrontó tüzét és közbenjárhatunk az egész világért, hogy Isten országa közöttünk is valósággá legyen.
Milyen nagy szükség van arra, hogy elvállaljuk ezt a munkát! A sátán ugyan kivettetett az égből, de még szabadon kószál közöttünk: „Ezért örüljetek, egek, és ti, akik benne laktok! Jaj a földnek és a tengernek, mert oda szállt le az ördög nagy haragjában. Tudja, hogy kevés ideje van hátra.” (Jel 12,12)
A kétezres évek elején, amikor a Nemzeti imanapokat szerveztük, ezt a jelmondatot találtuk hozzá a szentírásban: „Kerestem köztük olyan embert, aki falat emelne és helytállna énelőttem a résben az országért, hogy el ne pusztítsam…”  (Ez 22,30) A résbe állni, a megsebzett helyekre, a bűn betöréseinek a helyére és odakiáltani az ördögnek, ahogy Gandalf odakiáltja a sötétségből feltörő Balrognak a katolikus keresztény Tolkien művében, A gyűrűk urában: Itt nem törhetsz át!
Minden sok küzdelemmel, nehézséggel, de még több kegyelemmel jár! Hiszen aki odaáll a résbe, pajzsként, arra zúdul a világ támadása – de győzelmei milyen hatalmas kegyelmi áradatot indítanak el! Gondoljunk Pio atyára, a XX. század egyik legnagyobb szentjére, aki vállalt minden küzdelmet, minden szenvedést – milyen mérhetetlenül sok ember számára hozta el a győzelmet, a megtérést, gyógyulást és szabadulást az ő küzdelme!
Kinek-kinek a maga mértéke szerint.
Könyvünk három részből áll. Az első bemutatja Isten országának valóságát és növekedését bennünk és közöttünk. A második rész a Szentlélekkel, ajándékainak és adományainak, karizmáinak bemutatásával foglalkozik, hiszen Ő azért jött el, hogy ezekkel a kegyelmekkel segítsen minket életünkben és szolgálatunkban. A harmadik rész pedig bemutatja a kiengesztelődés szolgálatát Istennel, egymással és az egész teremtett világgal…
Sípos (S) Gyula (szeretetfoldje.hu) – az idei, szeptember 28. szombati Szeretet Földje Találkozóra megjelenő „Isten a megoldás!” című könyv bevezetője. A Találkozó ideje alatt a könyv kedvezményes áron lesz megvásárolható...

You have no rights to post comments