Remény a reménytelenségben

Kategória: Eheti Megjelent: 2018. december 17. hétfő

A Szeretetláng lelki napló utolsó bejegyzése 1981. december 12-i. Ebben azt mondja a Szűzanya: „Kislányom, és mindannyian, kedves gyermekeim, vigyázzatok! A sátán ki akarja rántani a lábatok alól a remény talaját. Tudja ő nagyon jól, ha ezt sikerül megtennie, mindent elvett tőletek, a reményét vesztett lelketeket már bűnre sem kell kísértenie. A reményét vesztett ember szörnyű sötétségben van. Nem lát már a hit szemével. Számára minden erény, minden jó értékét veszti. Ó, gyermekeim, imádkozzatok egymásért szüntelenül! Engedjétek kegyelmeim kiáradásának hatását létrejönni lelketekben!”

Képzeljük magunkat Erzsébet asszony helyébe. Húsz éve kapta az első üzenetet, húsz éve küzd az értetlenséggel, megalkuvással, külső elnyomással, belső gyötrelmekkel, szegénységgel, elutasítottsággal. És meddig jutott el? Az ország a pangás éveit éli, az emberek láthatóan kiegyeztek a fridzsider-szocializmussal, hiszen ez még mindig a legvidámabb barakk a szovjet uralom alatt. Megbékéltek a bűneikkel is. Helyeslik az abortuszt, a közösségi lopást, és az egyház is jórészt besimult az egyházügyi hivatal kormányzása alá. A nagy ígéretek, amiket az üzenetekben kapott, látszólag nincsenek sehol. (A Szeretetláng persze terjed, kis imacsoportokban – de mi ez a nagy befagyottsághoz képest? A helyzet 1985-ig, Erzsébet asszonyhaláláig szinte semmit sem változik.) Csoda-e, ha az utolsó üzenet a reménység fontosságára hívja fel a figyelmét – és mindannyiunk figyelmét?
Aztán a rendszerváltás éveiben felszabadulunk az elnyomás alól – és íme, előjönnek a szívek titkos gondolatai: az öröm mellett a harag, az összefogás mellett a kirekesztés, előtör a viszály, a szakítás, a hatalomvágy, pénzvágy… És csak jönnek, erősödnek, hogy felzabálják hitünket, reményünket és szeretetünket…
Csoda-e, ha ma is aktuális a lelki napló utolsó üzenete?
Igen, az összeomlás itt van körülöttünk – nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy ez sohase volt másképp. Már a megváltáshoz is kereszthalál kellett, a növekedéshez üldözés, az építkezéshez rombolás… A sátán mindig pusztítani akar és ez mindig sikerül is neki – s lám, közben a krisztusi örömhír mégis terjed, világvallássá válik, közvetlenül vagy közvetve, de átalakítja az emberek gondolkodásmódját és az egész világot.
A 20. század a rettenetes háborúk és diktatúrák százada volt, a gonosz lélek inspirációja átjárta az egész földet – s mi lett a vége? Ha pedig a vörös sárkány újra is éled – ahogy a Jelenések könyve írja –hatalmát ugyanúgy nem tudja majd fenntartani, ahogy eddig se tudta egyetlen birodalom sem. Isten országa ugyanis minden erőtlenségével együtt erősebb a világ minden erejénél.
Bárcsak minden ember szívébe beírhatnám: ne az összeomlás jeleit figyeld, ne ez határozza meg az életed, hanem az újjáépítés és kegyelem erejét! A 21. század Isten évszázada, és csak rajtunk múlik, hogy az Ő kegyelméből mennyit tudunk felfogni, megélni életünkben!
Az adventi időszakban sokat olvassuk a prófétákat és próféciákat. Ez személyesen is fontos nekem, egyrészt mert szeretnék én is prófétai életet élni (ami nem azonos a jósolgatással!), másrészt hiszem, hogy amit Isten prófétái előre megjövendöltek, az példa és valóság számukra is. Többször írtam is erről, mert arra vágyom, hogy egyházunk és hazánk magáévá tegye ezt a prófétai látást, így részesülve Krisztus prófétai küldetéséből.
Bocsánat, hogy az Eheti írásba „üzleti dolgokat” keverek, de ezt a témát olyan fontosnak érzem, hogy nem tudom kihagyni: a témához kapcsolódva ezen a héten, három prófétai könyvünket ajánljuk kedvezményes áron, összesen 1.500 forintért: Keresztelő János története; 21. század - Isten évszázada - Magyarország átvilágítása; Prófétai élet. (Bővebben lásd a Könyveink menüpont alatt.) Kérlek olvasd el, hasznodra válik! Megrendelhető levélcímünkön: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (postaköltséget nem számolunk fel).
Teljes meggyőződésem, hogy Isten ebben az évszázadban hatalmas erővel jön, hogy áttörje a bűn és a sötétség falait és „újjáalkosson mindent”. Igen, lehetséges, hogy hazánk a Szeretet földje legyen, Isten országának valósága közöttünk, amikor a kegyelem átjár, megóv és megújít, összeköt és felépít minden élőt a Kárpát-medencében (is).
Kalandra fel!
Imával és szeretettel: Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)

You have no rights to post comments