Parolin bíboros: A pápával való közösség a biztosítéka, hogy a hit független a politikai érdekektől
Az alábbiakban közzétesszük Pietro Parolin bíboros államtitkár beszédét, amely a Száz évvel a kínai zsinat után: történelem és jelen között című nemzetközi konferencián hangzott el május 21-én a Pápai Orbán Egyetemen. A zsinatra nagy hatást gyakorló Celso Costantini aposoli delegátus személyéről, elképzeléseiről beszélt.
Néhány hét múlva elfogyhat az ivóvíz Mexikóvárosban
Szakértők szerint június 26-ra elfogyhat az ivóvíz Mexikóvárosban, milliók maradhatnak ivóvíz nélkül – írja a Business Insider. A Mexikó 9 millió lakosú fővárosát és agglomerációját ellátó Cutzamala vízrendszer már most is csak 28 százalékos kapacitáson üzemel. A Cutzamala emberek tízmillióit látja el ivóvízzel. Mexikóváros eleve a világ ötödik legnépesebb városa, teljes agglomerációja pedig több mint 20 millió lakost számlál.
A helyiek a vízhiánytól tartva már most „nulladik napnak” nevezik június 26-át, egyelőre nem tudni, mi lesz utána.
Amikor a világ figyelmét felkelti egy egyházi ügy
A telex.hu-n jelent meg a riport a győri plébános és hívei, valamint a püspöke közötti konfliktusról: A szocializmusban templomot építtetett a híveknek, püspöke most kényszernyugdíjazná a győri plébánost - Veres András megyéspüspök augusztustól nyugdíjazza Benkovich Ferenc győri plébánost, a város talán legismertebb papját, aki a szocializmusban építtetett templomot az akkor kiépülő lakótelepen, később iskolát, idősotthont is alapított, az egyházmegyei kincstárnak pedig méltó helyet emeltetett. A hír most söpör végig Győrben, a hívek nyílt levelet írtak a püspöknek, kiállva az atya mellett, aki elmúlt 75 éves, de maradna még a plébániáján és dolgozna tovább:
Ferenc pápa katekézise: Helyezzük a szemlélés örömét a birtoklás öröme elé!
Május 29-én a Szent Péter téren tartott általános kihallgatás keretében a Szentatya új katekézissorozatot kezdett, melynek címe: A Lélek és a Jegyes. A Szentlélek vezeti Isten népét Jézushoz, a mi reménységünkhöz. Első katekézisében a Ter 1,1–2 szentírási szakaszból kiindulva az „Isten Lelke lebegett a vizek felett” témáról elmélkedett. Az alábbiakban a pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
„Arról álmodok, hogy bosszút állok” - mondja a 10 éves kisfiú
A CNN osztotta meg annak a 10 éves kisfiúnak a történetét, aki egy orosz támadás következtében árvává vált. Mikola Hlusko szüleit egy lakóépület elleni támadásban ölték meg az oroszok a Donyecki területen elhelyezkedő Pokrovszk városában. - Felkavaró történet!
Gyerekek is nézték a gladiátor-viadalokat
A Vezúv vulkán kitörésekor elpusztult Pompejiben újabb értékes régészeti leletek kerültek elő. Kutatók gladiátorokat ábrázoló szénrajzokat találtak, amelyeket saját élményeik alapján gyerekek rajzoltak.
Félelmet keltenek a gyerekekben a HÁBORÚ-plakátok
Félelmet kelthetnek a gyerekekben a HÁBORÚ feliratú plakátok, főleg, ha nincs kinek feltenniük a kérdéseiket – mondja Stáhly Katalin, a Hintalovon Alapítvány gyermekpszichológusa.
Gyógyítás és misszió – Varga János verbita húszévnyi argentínai szolgálatáról tartott előadást
Szentháromság vasárnapján, május 26-án este a verbita rend Názáret Missziósház és Szent Arnold Lelkigyakorlatos Ház intézményében Varga János SVD mutatott be szentmisét, amelyet szentségimádás követett, majd a szerzetes vetített képes beszámolót tartott két évtizedes argentínai missziójáról.
Egy jósnő irányította a város polgármesterét
Nagy port kavart a francia Agde városában (Európa legnagyobb swinger-paradicsomában) egy helyi jósnő, illetve a város polgármesterének, Gilles d'Ettore-nak a története. Jelenleg mindketten előzetes börtönben ülnek, bírósági vizsgálat folyik ellenük...
Elképesztő károkat okoz a mezőgazdaságban a háború
Az Ukrajna elleni teljes körű orosz háború következtében az agrárszektor teljes potenciáljának mintegy 30 százaléka megsemmisült, a mezőgazdasági területek 20 százaléka pedig megszállás alatt áll – mondta Viktor Kancurak, az Agrárpolitikai és Élelmezésügyi Minisztérium államtitkára.
Ferenc pápa mártírrá nyilvánította Bódi Mária Magdolnát
Ferenc pápa hivatalos pápai dekrétummal mártírrá nyilvánította Bódi Mária Magdolnát, akit szovjet katonák öltek meg 1945-ben. A szentatya május 23-i nyilatkozata újabb lépést jelent Bódi Mária Magdolna szentté avatási folyamatában, amely halála után a történelmi körülmények miatt hosszabb ideig megtorpant, majd az erről szóló feljegyzések elvesztek.