e-mail cím: info@szeretetfoldje.hu  telefonszám: 06-30/33-88-245

Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány számlaszáma:10700268-04975106-51100005

Három idézet Pio atyától

Részletek
Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2014. július 11

1. Isten és a sátán között a harctér az emberi lélek. Itt folyik a harc az élet minden pillanatában, ezért szükséges, hogy a lélek szabad bejárást engedjen az Úrnak, és általa mindenfelől megerősítse, fölfegyverezze magát. Az ő fénye majd rávilágít így a tévedésekre. A léleknek Jézus Krisztusba kell öltöznie, az ő igazságába és igazságosságába, fel kell vennie a hit pajzsát, Isten igéjét, hogy le tudja győzni a hatalmas ellenségeket. Ahhoz, hogy Jézus Krisztusba öltözzünk, meg kell halnunk önmagunknak.

Bővebben: Három idézet Pio atyától

A mágnes akkor sem gyógyít, ha negyedmillió az ára

Részletek
Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2014. július 10

A magyar egészségügy állapota is sokat segít azoknak a cégeknek, akik speciálisnak mondott mágneseket árulnak komoly összegekért anélkül, hogy bizonyítani tudnák: azok valóban képesek pozitív hatást okozni. Hiába bünteti őket a Gazdasági Versenyhivatal, és hiába vonja ki a termékeiket a piacról a hatóság, ők továbbra is vagyonokért árulnak pár ezer forintból összeállítható eszközöket és tudománytalan kezelési módszereket.

Bővebben: A mágnes akkor sem gyógyít, ha negyedmillió az ára

Miért veszélyesek a különleges diéták?

Részletek
Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2014. július 10

Sokat árthatnak a manapság divatos diéták, ha az étrendet szakszerűtlenül állítják össze - írja a Semmelweis Egyetem híroldala. A fejlődésben lévő gyerekek ebből a szempontból különösen veszélyeztetettek.

Bővebben: Miért veszélyesek a különleges diéták?

Barsi Balázs a próféták szent realizmusáról

Részletek
Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2014. július 09

Az optimista rózsaszínűnek látja a jövőt, a pesszimista pedig mindent egyformán sötétnek. A próféták azonban sem nem optimisták, sem nem pesszimisták: meglátják a bálványozó ember tragédiáját, amely elkerülhetetlenül bekövetkezik, ha továbbra is kitart tévútján, de látják az összeomlás utáni új világot is, amelyet Isten irgalma kínál fel az elesett embernek.

Bővebben: Barsi Balázs a próféták szent realizmusáról

Az Egyház fellépése Venezuelában

Részletek
Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2014. július 09

Diego Padron Sanchez érsek a venezuelai változások szükségszerűségéről beszélt az El Universal online portálon. Ferenc pápa kiengesztelődésre szólított fel a hónapok óta tartó zavargásokra válaszolva.

Bővebben: Az Egyház fellépése Venezuelában

  1. Nem akarom, hogy tudják, milyen zsidónak lenni
  2. Ferenc pápa bocsánatot kért és határozottan beszélt a papi pedofil bűnökkel kapcsolatban
  3. A Nagy Testvér új kedvenc új mobilja
  4. A betegség és a nyomor összefüggéseiről

1652. oldal / 1867

  • 1647
  • 1648
  • 1649
  • 1650
  • 1651
  • 1652
  • 1653
  • 1654
  • 1655
  • 1656

Főmenü

  • Címlap
  • A mai napra
  • Eheti
  • Hírek, események
  • Beszámolók, tanúságtételek
  • Cikkek, írások
  • Márk evangéliumát olvasva
  • Hegyi beszéd
  • Jézus élete
  • Hiszekegy
  • Szeretetláng
  • Galgóczy Erzsébet
  • Evangelizációs levelek
  • Videók
  • Szemináriumok

Misszió

  • Ingyenes kiadványok
  • Könyveink
  • Előadások
  • Lelki napok
  • Gyógyító összejövetelek
  • Cigánymisszió
  • Támogatás, 1%

Rólunk

 

A Szeretet földje youtube-csatornája

 

Szeretet földje a Facebook-on

 

Rólunk

 

Ide kattintva írhat levelet nekünk!

  • Állandó programjaink
  • Szeretetláng kápolna és közösségi ház
  • Mindennapi imánk:

Kultúra

  • Képzőművészet
  • Irodalom
  • Érdekességek

Imádságok hazánkért

  • Imádságok hazánkért
  • Szent István országáért

Szeretet történetek

  • Szeretet történetek

Munkanapló

  • Munkanapló

Iratkozz fel hírlevelünkre