e-mail cím: info@szeretetfoldje.hu  telefonszám: 06-30/33-88-245

Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány számlaszáma:10700268-04975106-51100005

Néhány új boldogmondás

Részletek
Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2014. augusztus 02

Boldogok, akik tudnak önmagukon nevetni, mert sohasem fognak unatkozni!

Bővebben: Néhány új boldogmondás

Egyre csak erősödik az Iszlám Állam

Részletek
Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2014. augusztus 02

Miközben a nemzetközi figyelem az Ukrajnában lelőtt maláj gépre és a gázai offenzívára irányult, az Iszlám Állam megszilárdította befolyását Irak északi részén, és régi-új harcokat indított Szíriában. Sokatmondó, hogy a BBC szerint az előző volt az egyik legtöbb áldozatot követelő hét a három éve tartó szíriai polgárháborúban, több mint 1700 embert öltek meg a harcokban. Egy hónappal a két ország területén kikiáltott kalifátus bejelentése után egyik országban sem tudtak érdemi offenzívát indítani ellenük, a csoport pedig egyre erősebbé vált.

Bővebben: Egyre csak erősödik az Iszlám Állam

Egy jó példa: fogyatékosokkal működtetett, sikeres vendéglő

Részletek
Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2014. augusztus 01

Egy vállalkozás, amely úgy áll bele a piaci versenybe, hogy abból az adottságából kovácsol előnyt, ami első ránézésre sokak szerint akár a létét is megkérdőjelezhetné. Amely úgy nyereséges működésének gyakorlatilag első percétől kezdve, hogy éppenséggel a tartós üzleti sikertelenséget sem lehetne feltétlenül kudarcként értelmezni. Amely veszteségével sokkal többet veszítene az elmaradt profitnál, de amely számára mégsem a pozitív pénzügyi eredmény a legfontosabb. A szekszárdi Ízlelő étterem szinte kizárólag fogyatékosokkal működik olyan sikerrel, hogy már franchise hálózatban gondolkodnak.

Bővebben: Egy jó példa: fogyatékosokkal működtetett, sikeres vendéglő

Tudatlanság és rasszizmus

Részletek
Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2014. július 31

Ma már tanulás nélkül is el lehet végezni a középiskolát, mi sem természetesebb hát, mint hogy a helyi önkormányzatokban ülő választottak gyakran mit sem tudnak a történelemről, és veszett rasszistákról neveznek el közterületeket.

Bővebben: Tudatlanság és rasszizmus

Uniós program a nyomortelepeken élő romákért

Részletek
Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2014. július 30

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezeti az uniós PAIRS programot, amely keresi az utakat a leszakadó roma közösségek megsegítéséhez. Az Európai Parlament hivatalos lapja, a The Parliament júliusi számában megjelent beszámoló fordítása a szeretetszolgálat honlapján olvasható.

Bővebben: Uniós program a nyomortelepeken élő romákért

  1. Vigyázat, csalók! - Egy telefonos, dupla-átveréses történet
  2. 5 bizonyíték arra, hogy nagy bajban vannak a szülők
  3. Bevonzzuk a gonoszt – megszólal az ördögűző magyar pap
  4. Elkezdődött a hatodik kihalási hullám

1644. oldal / 1867

  • 1639
  • 1640
  • 1641
  • 1642
  • 1643
  • 1644
  • 1645
  • 1646
  • 1647
  • 1648

Főmenü

  • Címlap
  • A mai napra
  • Eheti
  • Hírek, események
  • Beszámolók, tanúságtételek
  • Cikkek, írások
  • Márk evangéliumát olvasva
  • Hegyi beszéd
  • Jézus élete
  • Hiszekegy
  • Szeretetláng
  • Galgóczy Erzsébet
  • Evangelizációs levelek
  • Videók
  • Szemináriumok

Misszió

  • Ingyenes kiadványok
  • Könyveink
  • Előadások
  • Lelki napok
  • Gyógyító összejövetelek
  • Cigánymisszió
  • Támogatás, 1%

Rólunk

 

A Szeretet földje youtube-csatornája

 

Szeretet földje a Facebook-on

 

Rólunk

 

Ide kattintva írhat levelet nekünk!

  • Állandó programjaink
  • Szeretetláng kápolna és közösségi ház
  • Mindennapi imánk:

Kultúra

  • Képzőművészet
  • Irodalom
  • Érdekességek

Imádságok hazánkért

  • Imádságok hazánkért
  • Szent István országáért

Szeretet történetek

  • Szeretet történetek

Munkanapló

  • Munkanapló

Iratkozz fel hírlevelünkre