11 jel, hogy házastársa tényleg szereti önt
Az alábbi tizenegy pontot bizonyos Susan Krauss Whitbourne állította össze és közölte a Psychology Today blogjában. Az írja, nagyrészt John Gottman viselkedési megközelítésére alapította listáját, azaz ez a poszt arra az alapfeltételezésre épül, hogy viselkedésünk, illetve cselekedeteink árulkodnak a legbeszédesebben arról, hogy mit érzünk legbelül. Azaz partnerünk tetteiből, abból, hogy ő hogyan viselkedik velünk, le tudjuk mérni, hogy igazából hogyan érez irántunk, jobban, mint ha arra figyelünk, hogy szóban mi hangzik el.
Az idők jeleiről
Az alábbiakban közreadjuk Ralph Martin levelét, amely a Renewal Ministries Newsletter 2014 áprilisi számának vezércikkeként jelent meg. Ralph nemzetközi hírű író és teológus, a katolikus karizmatikus megújulás egyik legnagyobb hatású vezetője. A nemzetközi Renewal Ministries missziós szolgálat alapítója és irányítója mind a mai napig. Az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának állandó teológus konzultora, a detroiti Sacred Heart Nagyszemináriumának tanszékvezetője. Úgy érezzük, hogy e legfrissebb cikkének gondolatait komolyan meg kell fontolnunk, hogy helyesen értelmezhessük az idők jeleit, és hogy felkészülhessünk az előttünk álló időkre személyes, családi és közösségi szinten is.
Ferenc pápa: A Szentlélek Isten élő jelenléte az egyházban
„Kik vagyunk mi, hogy bezárjuk az ajtót a Szentlélek előtt?” – tette fel kérdést homíliájában Ferenc pápa május 12-én a Szent Márta-Házban bemutatott szentmisén – tudósít a Vatikáni Rádió.
Hogyan védekezzünk a sátánista marketing ellen?
Az ördögűzésről szóló római konferencia teológus-pszichológus előadója hangsúlyozza, hogy a gonosz lassan, kifinomultan szállja meg az embert: felesleges szükségleteit vágyakká alakítja, és a különlegesen törékeny emberekben ezek a vágyak megszállottsággá válnak.
Kislányokkal fizettetik meg a férfirokon bűnét
Amna 11 éves. Nyolc hónappal ezelőtt a családja férjhez adta egy nálánál háromszor idősebb férfihoz. A törzs vénei úgy döntöttek, ez a méltányos jóvátétel azért, mert Amna nagybátyja megerőszakolt egy falubeli lányt. Amnát és a 17 éves unokanővérét, Zulhajt összeházasították a bántalmazott lány bátyjaival. Őket meg sem kérdezték, beleegyeznek-e a döntésbe. Eladták őket. Egész életükben a jóvátételért kell dolgozzanak, velük fizettetik meg a megerőszakolt lány szüzességének árát.
Ferenc pápa: Zaklassátok papjaitokat és püspökeiteket, hogy legyenek jó lelkipásztorok
Ma sokan létünk „pásztoraiként” kívánnak fellépni, de csak Jézus az igazi pásztor, aki teljességében adja nekünk az életet – figyelmeztetett a Szentatya a vasárnap déli Regina Coeli elimádkozásakor. A Vatikáni Rádió tájékoztatása.
A darwini tanok szerepe a holokausztban
Hogy történhetett meg? – kérdi a holokausztról szóló könyvének címében a szerző. A könyv alapján szerkesztett cikkében az okok közül csak egyet elemez, a két világháború között világszerte elterjedt fajelméletet. Darwin tanainak félreértésével magyarázza, hogy Hitler katonái és polgárai zokszó nélkül tűrték, hajtották végre, illetve helyeselték és igazolták a második világháború embertelen tetteit.
Van-e ennél lejjebb?
Biztos, de azért ez is jól mutatja, hol tart ma Európa. Az 59. alkalommal megrendezett Eurovíziós Dalfesztivál győztese az osztrák "Conchita Wurst" lett, a "szakállas nő", aki egyébként egy homoszexuális férfi, csak női ruhában, hosszú parókában, szakállal lép fel. Visszataszító, bizarr, undorító - én csak ezeket a jelzőket hallottam azoktól, akik nézték a műsort, a közönség ott viszont tombolt, a zsüri és a szavazók őt látták a legjobbnak. A legnagyobb magyar internetes hírportál már így köszöntötte a győztest: "Új melegikon született Koppenhágában". Ha erre ment ki az az európai "játék", hát... ahogy mondani szokták: a műtét sikerült, de a beteg belehalt... szegény Európa!
Májusban teljesen eltűnhet egy rettegett kórokozó a Földről
Még ebben a hónapban döntés születhet arról, hogy megsemmisítsék vagy megtartsák a világon még meglévő variolavírus-mintákat. A WHO 1979-ben a természetben kiirtottnak nyilvánította a fekete himlő kórokozóját, de a világon több helyen őriznek mintákat a halálos vírusból.
Ferenc pápa: A kegyelem fontosabb, mint a bürokrácia
A Szentatya szokásos csütörtök reggeli szentmiséjének homíliájában az evangelizálás során fontos párbeszéd, valamint a kegyelem és a bürokrácia témájával foglalkozott. Aki tehát a szentségeket kiszolgáltatja, engedjen teret a kegyelemnek, és ne emeljen bürokratikus jellegű akadályokat. A Vatikáni Rádió tudósít.
"IGEN" a Szeretetlángra!
"Nagyon nagy örömmel jöttem el erre a helyre, ahol a szerzetes nővérek által másfél évszázada különleges módon is jelen van Szűz Mária. Életemben először 1988-ban jártam Ausztriában, amikor II. János Pál pápa az országba látogatott. Az akkor még létező „vasfüggönyön” átjutva rendkívüli hatással volt rám a pápalátogatás jelmondata: „Igen a hitre, igen az életre.”