A rózsafüzér erejéről
Az egyik nigériai püspök látomást látott nemrég, az Oltáriszentség előtt térdelve. Mint elmondja , Jézust látta, aki egy kardot nyújtott feléje. Amikor át akarta venni a kardot, az egy rózsafűzérré változott. Azt mondta neki az Úr , hogy ezzel a fegyverrel, a Boko Harum terrorszervezetet le tudják majd győzni. A püspök először nem akart látomásáról beszélni, de a Szentlélek késztette erre. " Azt hiszik, hogy azzal, hogy templomokat ronbolnak le, vagy embereket ölnek meg, eltűnik majd a kereszténység.. Soha! - mondta nyilatkozatában a püspök. A Boko Harum fog eltűnni hónapokon vagy éveken belül. Imáinkkal le fogjuk győzni az azt működtető démont: a terror szellemét - ahogy Jézus is megígérte. (Catholic News Agency)
Turizmusban négyszeresen verjük a világátlagot
Magyarország minden eddiginél népszerűbb turisztikai célponttá vált, a kereskedelmi szálláshelyek forgalma, azon belül a belföldi és a külföldi vendégforgalom egyaránt stabil növekedést mutat - hangsúlyozta Faragó Péter, a Magyar Turizmus (MT) Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek adott interjújában.
Kezelhetetlenné válhat egy régi nemi betegség
A tripper vagy kankó régóta ismert bakteriális nemi betegség. Az antibiotikumoknak hála, a huszadik században már hatékonyan gyógyítható volt. Idén márciusban azonban egy új, rendkívül ellenálló törzs bukkant fel Angliában.
Készpénzmentes Svédország
Kevés olyan hely van a világon, ahol olyan gyors ütemben térnének át a mobilapplikációkkal és bankkártyákkal zajló fizetésre, mint Svédország. A skandináv ország hamarosan tényleg készpénzmentessé válhat, de csak majdnem - derül ki a The New York Times riportjából.
Picasso jövőre Magyarországra jön
Többek között orosz avantgárd, Picasso-, Modigliani- és Ország Lili-kiállítások nyílnak jövőre a Magyar Nemzeti Galériában (MNG), melynek a Szépművészeti Múzeummal újraegyesített anyaga jelentős külföldi múzeumokban is bemutatkozhat – mondta az intézményt vezető Baán László.
Róma és Peking
A Szentszék feltehetően egyeztetett Pekinggel Chengdu püspökének kinevezéséről – számol be a Vatikáni Rádió német szerkesztősége az ázsiai katolikus hírügynökség jelentése alapján Róma és Peking szárnypróbálgató kapcsolatairól.
Ferenc pápa karácsonyi Urbi et Orbi üzenete: Ahol megszületik Isten, ott kivirul az irgalmasság!
Ahol megszületik Isten, ott megszületik a béke. Ahol pedig megszületik a béke, ott nincs többé helye a gyűlöletnek és a háborúnak – mondta Ferenc pápa a Szent Péter-bazilika lodzsájáról elmondott hagyományos karácsonyi üzenetében december 25-én délben.
A Szentatya homíliáját az alábbiakban teljes terjedelmében közreadjuk.
A Megváltó születését ünnepeljük
December 25-én Isten Fiának, Jézus Krisztusnak földi születését ünnepeljük. Az örömünnep tárgya a megtestesült Ige földi születése a Boldogságos Szűz Máriától Betlehemben.
Az amerikaiak 15 százaléka már kidobta a tévéjét
Egy friss amerikai kutatás szerint az Egyesült Államok lakosságának 15 százaléka már megszüntette a tévés előfizetését, írja a Hollywood Reporter. Ennél is durvább, hogy kilenc százalékuknál soha nem volt bekötve a kábeltévé. Ez azt jelenti, hogy a lakosság 24 százaléka már nem igényli a kábeltévét, vagyis a teljes populáció majdnem negyede, ami már komoly gazdasági hatással lehet a szórakoztatóiparra. Az előfizetést lemondók vagy a kábelt be sem kötők:
Argentin püspökök: Jézus nélkül nincs értelme a karácsonynak
"A karácsony Jézus. Nélküle ennek az ünnepnek nincs értelme”: írja rövid karácsonyi üzenetében az Argentin Püspöki Konferencia állandó bizottsága. A főpásztorok arra buzdítják a híveket, hogy osszák meg Jézus születésének örömét keresztény testvéreikkel és minden jóakaratú emberrel.
Röviden: 83 millióval több ember
Az új év első napjára előreláthatóan 7,4 milliárd ember él majd a Földön egy német alapítvány szerdán megjelent becslése szerint. Számításuk szerint másodpercenként átlagosan 2,6 fővel növekszik a bolygó lakossága, és az új év beköszöntésekor - ezerre kerekítve - 7 milliárd 391 millió 68 ezer ember él majd a Földön. Ha a Föld egy 100 lakosú falu lenne, 60 ázsiai, 16 afrikai és 10 európai lakna benne. Idén nagyjából 83 millióval nőtt a világ népessége, körülbelül annyival, amennyi Németország lakossága. A népességnövekedés azonban szinte kizárólag fejlődő országokra jut...