Tízezrek a spanyol életvédő meneten
Több mint 50 000 résztvevője volt idén Spanyolországban a Sí a la Vida (Igen az életre) menetnek, mely elsősorban az élet védelme mellett szállt síkra, tömegessége pedig azt sugallja, a téma releváns és számít a társadalomnak.
Tizenkétezer tanár tűnhet el a közoktatásból
A tanártársadalom a jelenlegi, és a tervezett új teljesítményértékelést is elutasítja, ám vannak olyan részletkérdések, amelyekben megosztottak – derült ki a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) a Forrás Társadalomkutató Intézettel közösen készített online kérdőíves felméréséből. Az adatokból az is kitűnik, milyen minősítési rendszert tartanának tisztességesnek az oktatásban dolgozók. A felmérés eredményeit Totyik Tamás, a PSZ alelnöke, valamint Galgóczi Eszter, a kutatóintézet alapítója ismertette.
A bűn világa - bepillantás a korrupciós ügy kulisszái mögé
Végtelenül elszomorító történet látni, ahogy a kapzsiság, a lelketlenség és a gőg felemészt embereket és megrontja az országot is. Az utóbbi idők egyik legnagyobb botránya, amiről a kelleténél sokkal kevesebbet beszélünk - és imádkozunk -, az, hogyan tették tönkre emberek ezreit maffia-módszerekkel a végrehajtó kar emberei, csak a saját hasznukat keresve. Szívük sötétségébe enged bepillantást az alábbi részlet egy lehallgatott telefonbeszélgetésből a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke és társa között:
Folytatódik a kiköltözési hullám az agglomerációkba
Folytatódik a kiköltözési hullám, az Ingatlan.com friss elemzése szerint 2022-ben is csökkent Budapest és több nagyváros lakosságszáma, miközben a környező települések továbbra is népszerűnek számítanak:
Ferenc pápa: Az Egyháznak először önmagát kell evangelizálnia!
A Szentatya folytatta az evangelizáció iránti szenvedélyről szóló katekéziseit. Elmélkedésében VI. Pál pápának az Evangelii nuntiandi kezdetű apostoli buzdítására irányította a figyelmet. Beszédének középpontjában az evangelizáció első formája, a tanúságtétel állt. Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Teljesen kiszáradhat a Fertő tó
Hatalmas veszély fenyegeti a Fertő tavat, miután a vízutánpótlása gyakorlatilag megszűnt létezni. Az osztrák–magyar határon fekvő tó vízszintje kritikus, mivel megközelítőleg három éve szinte alig hullott bármiféle csapadék a területén.
Világbank: Több mint 400 milliárd dollárra lesz szükség Ukrajna újjáépítéséhez
Legalább 411 milliárd dollárra (149 ezer milliárd forintra) lesz szükség Ukrajna újjáépítéséhez az ukrán kormány, a Világbank és az Európai Bizottság szerdán közzétett közös jelentése szerint. Ez Ukrajna becsült tavalyi bruttó hazai terméke (GDP) 2,6-szorosának felel meg.
Az ENSZ túlélési kézikönyve
António Guterres ENSZ-főtitkár szerint az éghajlatváltozásról szóló új, meghatározó jelentés egyfajta „túlélési útmutatóként” szolgál az emberiség számára. A szakértők szerint a tiszta energiát és a technológiát ki kell aknázni a növekvő éghajlati katasztrófa elkerülésére.
Őrült világ - paloták házikedvenc állatoknak
A The Wall Street Journal cikke szerint egy Robbie Timmers nevű férfi modern stílusú házat építtetett thaiföldi birtokán. A kétszintes, fehér és fekete színben pompázó, légkondicionált épületet biztonsági kamerákkal, intelligens világítási technikával és tolóajtóval szerelték fel. A ház tulajdonosa úszómedencét is akart az udvarra, a felesége azonban ezt nem engedte. Azt mondta, ez már túlzás, nincs szükségük rá a lakóknak, azaz a házaspár öt kutyájának. És ez csak egy történet a sok közül....
Évente ötödével nőtt a nemi erőszak áldozatául esett kiskorúak száma
A statisztikák szerint 2021-ig évente ötödével nőtt a nemi erőszak áldozatául esett kiskorúak száma – jelentette ki Cristi Danileţ bíró a World Vision Románia által hétfőn szervezett webkonferencián, írja az Agerpres.
Ferenc pápa első beszéde megválasztása után, többek között Szent Józsefről
Ferenc pápa első beszéde, amit pontifikátusának kezdetén mondott el, és még teljes egészében nem lett közreadva magyar nyelven. A Szentatya ezzel a beszéddel kezdte meg Róma püspökeként péteri szolgálatát 2013. március 19-én, Szent József főünnepén.