II. János Pál pápa több olyan dolgot is tett és kezdeményezett az Egyházban, ami azóta is meghatározzák életünket. Még a kétezres évek elején (pápasága idején) írtam egy könyvet - A Szeretet titkai, rég elfogyott -, amiben többször írtam róla. Most, az emléknapján kiteszek ide három részletet, amiben a szent pápa ajtót nyitott: hitvédő és ökumenikus egyház, az új evangelizáció és misszió, és korunk szentjeinek oltárra emelése:
Hitvédő és ökumenikus egyház
II. János Pál pápa egyházfőként eddig 10 enciklikát, számtalan levelet és buzdítást adott közre. Ezekben magyarázza az Írásokat, őrzi a tanítás tisztaságát, harcol a hamis tanítók és hamis hitek, a sátán által inspirált álegyházak ellen. Mindezt úgy, hogy közben a korunkban felmerülő problémákra kínál Jézus által ihletett és az egész Egyház által őrzött megoldásokat. Értelmezi, feleleveníti azokat. Kibújik a hamis dilemmák közül. Nem konzervatív vagy liberális, hanem értékőrző és korszerű. Egyszerre gyógyítja az egyház és a világ sebeit. Tisztelettel fordul az elszakadt egyházak felé, de hűséges a nekünk adott kegyelmekhez. Megértő mindenkivel, de elutasító a bűnnel, a rombolással szemben.
Ha most megkérdezzük magunktól, hogy mi ezt a munkát mennyire végeztük el hazánkban, ennél szomorúbb képet kapunk. A közbeszédben, a tömegkultúrában nem vagy alig látszanak a krisztusi szempontok, értékek. Valljuk be, az Egyház marginális, gettó életet él jelenleg. Bátorság és erő híján alig képes egyáltalán “átütni” azt a “kommunikációs masszát, falat”, amellyel a világ elzárja őt az emberektől. De szinte maga is megelégszik a misék után a templomokban felolvasott közlemények erejével. Pedig Magyarország igen súlyos morális, anyagi, környezeti problémákkal küzd. Ki tudná fejből idézni, mit mond nekünk ezekről az egyházunk?
Új evangelizáció és misszió
II. János Pál pápa, működésének 25 éve alatt 100-on felüli apostoli utat tett, és tesz ma is. Volt, aki azt kérdezte tőlem, mikor tüntetik el már ezt a beteg, öreg embert a képernyőről? Hát igen. Mennyire szeretnénk minden zavaró körülményt eltüntetni életünkből! Öregeket a nyugdíjas otthonba, betegeket az elfekvőbe, koldusokat el az utcáról, és egyáltalán... Ezzel szemben ez az öreg, beteg ember szembesít minket nem csak testünk, életünk romlandó, véges voltával, hanem azzal is, hogy itt már valami több működik a természetes erőknél. Ezt az öreg, beteg embert még mindig százezrek hallgatják, ha megérkezik valahová. És töretlen kedvvel hirdeti most is az evangéliumot papi szemináriumban éppúgy, mint sportcsarnokban. Fedett és fedetlen helyeken. Húsz vagy húszezer embernek. Mert pontosan tudja: vagy az evangélium élete lesz az új élet, vagy nem lesz élet sem.
És mi vajon szívünkre vettük-e már mindezt? Megnyíltak-e plébániáink, iskoláink, egyházközségeink a missziókra? Szárnyai alá vette-e a magyar egyház azokat, akik Jézus Krisztus örömhírét akarják hirdetni? Vagy csak eltűri - jobb esetben -, s hagyja, hogy megszervezzék saját programjaikat, ott, ahol éppen tudják?
Eljön az az idő - és talán már itt is van -, amikor Isten újra nagy erővel kiárasztja Lelkét az országra. Aki nyitva tartja szíve ajtaját, ahhoz bemegy. De mi lesz azokkal - mi lesz az Egyházzal -, ha még csak akkor kezd el bíbelődni a zárakkal? “Ne gondoljátok, hogy az Isten nem tud akár a kövekből is népet állítani magának”!
Korunk szentjei
II. János Pál nagy bőségben állítja elénk az életszentség példáit. Minden életállapotból és minden élethelyzetből kiválaszt és az “oltárra emel” férfiakat és nőket, példaként. Felhívás ez az életszentségre, felhívás az angyalokkal és a szentekkel való közösségre, meghívás az Élet teljességében való együttlétre. Lelkesítő példa és betöltendő feladat - hogy mi legyünk korunk szentjei.
(Sípos (S) Gyula)