Van egy távoli sziget az Atlanti-óceánban, ami közel 200 év alatt teljesen kifordult önmagából. Egész pontosan egy kopár szik sarja, tikkadt régióból buja, zöld, növényekkel és állatokkal benépesített paradicsommá vált. Jó hír lehet ez az éghajlatváltozással folytatott harcban, ugyanis megmutathatja, hogy lehet mégis megfordítani az elsivatagosodás fenyegető folyamatát.

Az Ascension-sziget (jelentése: Mennybemenetel) az Atlanti-óceánban található, 1600 kilométerre Afrika és 2250 kilométerre Brazília partjaitól. Közigazgatásilag a Nagy-Britanniához tartozó Szent Ilona, Ascension és Tristan da Cunha tengerentúli terület része. A Napóleon ott tartózkodásáról híres Szent Ilona-sziget tőle délkeletre fekszik. Székhelye a nyugati parton Georgetown. 
A sziget egy, a Közép-Atlanti-hátsághoz tartozó tenger alatti vulkán csúcsa, legmagasabb pontja a 859 m magas Green Montain. Nagyjából egymillió éve jött létre. Egyetlen kikötésre alkalmas öble a nyugati parton lévő Clarence Bay. Ezek a szigorú geográfiai adatok, de nem is ezért érdekes, hanem mert szép élő példája az eddig jellemzően sci-fikben ábrázolt terraformálásnak. (A terraformálás egy bolygó természetes környezetének lakhatóvá tételét jelenti.)
Az elszigetelt Ascension-szigeten egy közel 180 éven át végzett természetes kísérlet megmutatta, hogy lehet egy régiót teljesen átalakítani az emberek befogadására. És egyesek ezt ígéretes útnak tartják az éghajlatváltozással összefüggő elsivatagosodás elleni küzdelemben.

Darwin és barátai
A vulkanikus eredetű szigetet az európaiak fedezték fel a 16. század elején. Nevét Afonso de Albuquerque portugál hajóstól kapta, aki Jézus mennybemenetelének napján látta meg 1503-ban. 200 évvel később hajótörötteknek adott menedéket, akiknek édesvizű forrása segített a túlélésben, majd börtönszigetként használták. Csak 1815-ben népesült be, amikor brit helyőrséget telepítettek ide, hogy Napóleont figyeljék a nem messzi Szent Ilona szigetén.
A fiatal Charles Darwin 1836 nyarán látogatott a szigetre, és botanikus barátjával, Joseph Hookerrel 1850-től növényeket telepítettek a világ minden részéről származó fajtákból. Hooker a talaj minőségét akarta javítani, Darwint pedig lenyűgözte a régió kopársága, „csupasz rútságnak” nevezte.
Akik láttak már egy vulkanikus szigetet száraz éghajlaton, azonnal el tudják képzelni a látványt – írta Darwin. De a betelepített zöldek hatására az addig kihalt kősivatag burjánzásnak indult. 
A régió helyzete miatt hasznos megálló lett a hajóknak és a hírközlés számára. A brit királyi haditengerészet élelmiszerraktárnak használta, főleg amikor egy különítménye a rabszolga-kereskedelem ellen harcolt.
Darwinék elkezdték, de mások folytatták a felvirágoztatást, Kevesebb mint két évszázad alatt az Ascension-sziget kopár tájból buja esőerdővé változott, amely eukaliptusztól, bambusztól, banánfáktól és szedertől hemzseg.  De az odalátogató tudósok állatokat is vittek: rovarokat, patkányokat és macskákat, így terraformálták a szigetet, az egykor sivár tájat emberi lakhatásra alkalmassá változtatva.
Ma ezt a történetet sokan a sivatagosodás elleni küzdelem lehetséges példájának tekintik. Mivel az éghajlatváltozás veszélyezteti a sebezhető ökoszisztémákat, Victor Maull, a barcelonai Pompeu Fabra Egyetem doktora szerint Ascensionon keresztül megérthetjük, hogy vissza lehet-e fordítani a környezeti összeomlást.
Bár Darwin látogatása során kevés pozitívumot mondott a szigetről, akkoriban is élt néhány őshonos faj a nagyjából 55 négyzetkilométeres szigeten, de ezeket mára kiszorították az invazív növények, amelyek szinte az egész szigetet beborítják. Az egyik őshonos példányt, a petrezselyempáfrányt 2009-ig kihaltnak hitték, de akkor a kutatók négy darab, sziklához kapaszkodó növényt találtak.
Ma a fajok – bambusz, eukaliptusz, fikusz – szokatlan kombinációit találhatjuk itt, amelyek egyébként máshol soha nem növekedtek vagy fejlődtek volna együtt természetes módon egy ökoszisztémában. Köztük túlélő invazív növényeket, mert nagyon nehéz gyökeret ereszteni a sekély, vulkanikus talajban.
Ascension két tanulsággal szolgál. Egyrészt megmutatja, hogy a szándékos beavatkozás segíthet feltartóztatni az elsivatagosodást, másrészt figyelmeztet arra, hogy mi veszhet el (őshonos fajok például), ha az emberek egy egyedülálló ökoszisztémát alakítanak át a saját szükségleteiknek megfelelően, akár ezen a bolygón, akár egy másikon.
(index.hu)