Keresztény robbanás Iránban?

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2015. szeptember 30. szerda

1979 óta többen tértek meg Iránban, mint az azt megelőző ezer év alatt. A hite miatt halálra ítélt keresztény lelkipásztor hazájában az emberek kiábrándultak az iszlámból.

Az iráni Elam Ministries szervezet újra és újra imára hívja a világ keresztényeit, legutóbb Juszuf Nadarkhani pásztor szabadon bocsátásáért. Ahogy arról már a mindennapi.hu is beszámolt, Juszuf pásztort hitehagyás miatt tartóztatták le, majd ítélték halálra az ország törvényei alapján. A szervezet egyik vezetője az Impact Now 2011 missziós konferencia egyik előadásán szólalt fel a napokban, Gödöllőn. „Az emberek kiábrándultak a muzulmán hitből. Az iszlám országok közül ma Irán a legnyitottabb az evangélium befogadására” – mondta Sam Jeghnazar.

Keresztény robbanás?
1979-ben, az iszlám forradalom kezdetén, 500 keresztényt tartottak nyilván az országban. Az azóta eltelt időben többen tértek keresztény hitre, mint az előtte eltelt 1000 év alatt. Napjainkban minimálisan 100 ezer főre becsülik az iráni keresztények számát, de evangéliumi körökben ennél jóval nagyobb tömegről, félmilliós nagyságrendről is beszélnek.
Iránban ma az egyik legnagyobb problémát a drogkereskedelem, és azzal összefüggésben a drogfüggők magas száma adja. A 70 milliós lakosságból 2-4 millió közé teszik a függőségben szenvedők számát. A bíróságok és az ítéletvégrehajtó szervek a drogbárókkal és dílerekkel folytatott harcokban edződnek, és a gyilkosokkal, rablókkal szemben alkalmazott eszköztárat használják a keresztények esetében is. Aki elhagyja apái hitét, halált érdemel – mondja ki a saría.

Zaklatás, verés, bebörtönzés
Az Open Doors missziós szervezet által, a keresztényüldözés mértéke alapján összeállított listán Irán a második helyet foglalja el, rögtön Észak-Korea mögött. Az országban a gyülekezetek megfigyelés alatt állnak, az aktív tagok és a házi csoportok folyamatos nyomás alatt élnek. A zaklatás, bebörtönzés, verés mindennapos, a hatóságok mellett a társadalom és a közeli családtagok is ellenségesen viszonyulnak.
Juszuf pásztort és vele együtt több száz keresztény társát 2009 decembere és 2010 márciusa között tartóztatták le, egy erőszakosabb periódusban. A keresztény kisebbségek elvben megélhetik hitüket, de muzulmánoknak tilos hirdetni az evangéliumot. 2010-ben sok Bibliát elkoboztak és elégettek, így most nagy szüksége van az iráni keresztényeknek új Bibliákra.

Imahadjárat a vallásszabadságért
Az Elam Ministries a vallásszabadság elnyerése érdekében imahadjáratot folytat, és miközben az iráni nép megtérésén dolgoznak, már a következő lépéseket tervezik. Az ország központi elhelyezkedése az iszlám térségen belül lehetőséget teremt az evangélium hirdetésére más iszlám népcsoportok számára is. Így elhívásukhoz hűen arra készülnek, hogy a következő években milliók fognak Mohamedtől Jézus Krisztushoz térni.

N. Á., mindennapi.hu

You have no rights to post comments