Időseket vernek át az üdülési joggal

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2015. július 24. péntek

Akárhányszor vizsgált a GVH üdülési jogot (pontosabb nevén: időben megosztott üdülőhasználati jog, timeshare) továbbértékesítő cégeket, mindig az jött ki, hogy átverik az ügyfeleiket, amiért mindig bírságot is kaptak.

Ezek cégek telefonos rábeszélés után termékbemutatószerű eladásokon próbálják rásózni az emberekre az üdülési jogokat, és mind a kettővel bőven vannak problémát – írta a GVH most a közleményében. Ráadásul főleg olyanoknak próbálják eladni ezeket, akik korábban már vettek ilyen üdülési jogot vagy öregségük vagy betegségük miatt már nem is tudják igénybe venni az üdülési lehetőséget, és egyre nagyobb teherrel jár számukra a megnövekedett összegű éves fenntartási díj befizetése. 
Az átverős cégek jellemzően az öregeket:
- rendszerint olyan helyzetbe hozták, hogy döntsenek azonnal, hiszen a kedvezőnek beállított ajánlat csak a rendezvényen érhető el;
- hamis ígéretet tettek a meglévő üdülési jogának továbbértékesítésére, egy újabb üdülési jog megvásárlására késztetve őket, és - egyszerűen hazudtak nekik árról és a beszámításról, mint árkedvezményről is.
A régi üdülési jog eladása szinte egyáltalán nem fordult elő. Sokkal gyakoribb, hogy a fogyasztó végül két üdülési jog költségeit viseli.
A GVH most is több hasonló ügyben folytat eljárást. Szeretnék, hogyha kevesebb embert vernének át hasonló módon a jövőben.
Ezért azt lehet tanácsolni, hogy mindenki:
gondolja végig többször is, hogy tényleg részt akar-e venni egy ilyen tájékoztatón, ahol nagyon gyakran átverik az embereket;
gondolja végig még inkább, hogy tényleg elköteleződne-e, tervezte-e egy második üdülési jog költségeinek 20-30 évig történő viselését. Vagy hogy tényleg előtte akart-e volna ehhez hitelt is felvenni, vagy akár egyéb szolgáltatások, szállásajánlatokat még pluszban megvenni;
mondjon nyugodtan nemet és ne írjon alá kutyafuttában semmit. Minden szerződést muszáj végignézni alaposan, nyugodtan vigyék haza, olvassák át többször, beszélje át a részleteket hozzáértőkkel;
bármikor elmehet egy ilyen rendezvényről;
ha rájött, hogy butaságot csinált, akkor 14 napig mindenképp elállhat az összes vonatkozó szerződéstől.
 A GVH honlapján egyébként még vannak információk az üdülési joggal kapcsolatos átverésekről.
(index.hu)

You have no rights to post comments