ENSZ: Sikerült megállítani az AIDS-járványt

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2015. július 18. szombat

Az új HIV-fertőzöttek száma 35 százalékkal, a vírus halálos áldozataié pedig több mint 40 százalékkal csökkent a világon a 2000-es évek eleje és 2014 között. Ez azt jelenti, hogy a világszintű erőfeszítéseknek köszönhetően 2000 óta harmincmillió ember megfertőződését és nyolcmillió halálesetet sikerült elkerülni – írja az MTI az ENSZ keddi jelentése alapján.

A világnak sikerült megállítani az AIDS-járványt és visszafordítani – mondta Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, aki szerint a következő lépés annak a "nagyravágyó, de realista célnak" a megvalósítása, hogy 2030-ig teljesen megszűnjön a járvány. Ebben a következő öt év döntő jelentőségű lesz.
Ehhez a HIV elleni harcra fordított eddigi évi 22 milliárd dollárt a következő évben 8-12 milliárd dollárral kell növelni az ENSZ UNAIDS nevű programjának jelentése szerint. Az ENSZ szerint 2000 óta világszerte mintegy 187 milliárd dollárt fordítottak a HIV elleni harcra.
A szegényebb országokban 2000-ben a HIV-fertőzöttség még halálos ítéletet jelentett. Akkoriban a jelentés szerint világszerte 4300 ember halt meg naponta az immunrendszert gyengítő betegség következtében. Azóta világszerte 15 millióan kapnak megfelelő orvosságot, amely kordában tartja a vírust.
(index.hu)

You have no rights to post comments