Ferenc pápa: Az Úr adja meg nekünk a rácsodálkozás kegyelmét!

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2015. április 21. kedd

A vértanúk tanúságtétele segít, hogy ne essünk abba a kísértésbe, hogy a hitet hatalommá alakítsuk át – fogalmazott Ferenc pápa április 20-án, hétfőn a Szent Márta-házban tartott reggeli szentmiséjén. A Vatikáni Rádió tudósítását közöljük.

A pápa a napi evangéliumot (Jn 6,22–29) kommentálta, amelyben a tömeg keresi Jézust a kenyér- és halszaporítás után. A Szentatya figyelmeztetett: nem vallásos rácsodálkozásból keresik Jézust, hanem anyagi érdekből. Pedig a rácsodálkozás Isten imádásához vezet. A vallásosságban ott rejlik az a veszély, hogy nem értjük meg az Úr valódi szándékát. Ez történik azokkal, akik hasznot húznak Jézusból a hatalom felé sodródva.

Ez a viselkedés megismétlődik az evangéliumokban. Sokan követik Jézust érdekből, apostolai közül is. Zebedeus fiai akartak lenni „a miniszterelnök és a gazdasági miniszter”, hogy hatalmuk legyen – emlékeztetett a pápa. – A mi feladatunk azonban az, hogy elvigyük az örömhírt a szegényeknek, hogy kiszabadítsuk az elítélteket, visszaadjuk a vakok látását, felszabadítsuk az elnyomottakat, meghirdessük a kegyelem évét... Mindez beárnyékolódhat, elveszhet, és átalakulhat valamiféle hatalom kifejeződésévé.

Mindig is fennállt a kísértés, hogy a vallásos rácsodálkozás, amelyet Jézus ad nekünk a vele való találkozáskor, átalakuljon az ebből való profitszerzéssé. Ez volt az ördög javaslata is, amikor Jézust megkísértette. Az első kísértés a kenyérhez, a másik a feltűnősködéshez kapcsolódott, mondván: „Csináljunk egy látványos előadást, így aztán minden ember hinni fog benned.” A harmadik kísértés pedig az aposztázia, a hitehagyás, vagyis a bálványok imádása. Ez a keresztények mindennapi kísértése, mindannyiunké, akik az egyházban vannak: nem a Lélek hatalmának, erejének kísértése ez, hanem a világi hatalomé. Így aztán belekerül az ember a vallási langyosságba, amely a világiassághoz vezet. Ha ez a langyosság egyre csak növekszik, az azt a viselkedést eredményezi, amelyet Jézus álszentségnek hív – figyelmeztetett Ferenc pápa.

Így válik az ember névleges kereszténnyé, ami külsődleges viselkedés csupán, de a szívében érdek mozgatja. Ahogy Jézus mondja: „Bizony, bizony, mondom nektek, nem azért kerestetek, mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből, és jóllaktatok.” (Jn 6,26) Ez a kísértés, hogy belesodródjunk a világiasságba, a hatalomba, így aztán meggyengül a hit, a küldetés, az egyház – mutatott rá a Szentatya.

Az Úr a szentek, a vértanúk tanúságtételével ébreszt fel bennünket, akik mindennap hirdetik nekünk: a küldetésünk az, hogy az Úr útján járjunk, hirdessük a kegyelem évét. Az emberek megértették Jézus dorgálását, és azt kérdezték: „Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot cselekedjünk?” (Jn 6,28) Erre Jézus így válaszolt: „Istennek az tetszik, ha hisztek abban, akit küldött.” Tehát a Benne való hit, a Belé vetett bizalom és nem a más dolgokban való hit van kedvére, amelyek végül eltávolítanak minket Tőle. Ez Isten műve, hogy higgyetek abban, akit küldött, Benne higgyetek! – buzdított Ferenc pápa.

Végül pedig azt kérte az Úrtól, adja meg a találkozásból fakadó rácsodálkozás kegyelmét, és segítsen minket, hogy ne essünk a világiasság kísértésébe, vagyis: ne éljünk pogányként a kereszténynek tűnő felszín alatt.

Forrás: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

You have no rights to post comments