Az ördögöt idézzük meg a mesterséges intelligenciával

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2014. október 28. kedd

Elon Musk, a Tesla elektromos autók, illetve a polgári űrrepülés úttörőjeként ismert SpaceX alapítója egy előadáson elhangzott kérdésre válaszolva elmondta, hogy szerinte a mesterséges intelligencia az emberiségre leselkedő legnagyobb veszély.

Az MIT repüléstudományi és asztronautikai tanszékén rendezett konferencián Musk elmondta, hogy a mesterséges intelligencia, vagyis a tanulásra és az így megszerzett információn alapuló, önálló döntéshozásra képes számítógépes rendszerek programozói a gonoszt idézik meg, ha nem figyelnek eléggé. „Mint minden démonidézős sztoriban, itt is vannak a fickók, akik azt hiszik, hogy egy pentagrammával meg némi szentelt vízzel irányítani tudják majd a gonoszt, aztán mégsem.” Musk szerint nagyon oda kell figyelni a fejlesztés közben, mert az önállóan tanuló, gondolkodó és döntő gépek veszélyesebbek, mint az atomfegyverek.
A techcégek többsége nem ilyen óvatos. A Google és a Facebook, csak hogy a legismertebbeket említsük, mind saját megoldáson dolgoznak. A Google idén januárban vásárolta fel a DeepMind nevű, brit fejlesztőcsapatot, 500 millió dollárért. A Demis Hassabis által alapított cég az emberi agy memóriaképzési folyamatait kutatta.
Van más tudós is, aki szerint nem feltétlenül jó ötlet a gondolkodó gépek megteremtése: Stephen Hawking szerint ugyan a mesterséges intelligencia az emberiség legnagyobb találmánya lehetne, valószínűleg az utolsó is lesz egyben.
(index.hu)

You have no rights to post comments