Lélekmentés az utolsó pillanatokban is!
A Budapest- Esztergom-i egyházmegye évek óta önkéntes beteglátogató képzést végez, hogy a beteglátogatók - mint Krisztus kinyújtott karja – elérjék a szenvedőt. (Ezen részt vettem én is és azóta gyakorlom is ezt a szép hivatást.) Az evangéliumi üzenet szerint „beteg voltam és meglátogattatok” (Mt. 25,35)...
Mielőtt valaki munkába áll, előzetesen képzésen vesz részt, majd egy kitűzhető kártyával, a számára kijelölt területen lehet (kell) a betegeket megszólítania. (Kár, hogy nem szerzetesi ruha vagy más jellegzetes egyértelmű megjelenés segíti a szolgálatot végzőt.)
A megszólítás leginkább arra irányul, hogy a beteg, aki korábban gyakorolta vallását és most a betegség miatt nincs lehetősége szentségek vételére, kérhet lelkipásztort, hogy ne legyen a kórházban sem ellátatlan.
Ez nagyon szép, de mi van azokkal, akik nem vallásosak, de súlyos betegségükben fel lehet ébreszteni az Isten iránti vágyukat? Gyakran előfordul, hogy ez a felismerés felszínre hozza az elrejtett istenképet. A beteg tudatánál van, lehet, hogy a betegek szentségét elfogadná, ha erről a beszélgetés alkalmával ismeretet kap. Jó lenne, ha volna lehetőség - papi elfoglaltság miatt nehéz – ezen szentségek kiszolgáltatására, hisz ezt bárki megkaphatja, van amikor gyógyulást is eredményez.
A Katolikus Egyház katekizmusa azt mondja, hogy a halál küszöbén álló embert - vallástól és felekezettől függetlenül -, a lelkipásztor feloldozhatja bűneiből.
Ez nagyon ígéretes, hisz azt jelenti, hogy sok embert meg lehet menteni az örök üdvösségre. Csodálatos ajándéka ez Istennek.
Sajnos kevesen részesülnek ebben nagy kegyelemben - a kórházakban ez nagyon bonyolult megoldani. Többek között azért is, mert a hozzátartozó engedélyével tisztában kell lenniük, de talán azért is, mert egyházunk is nagyon óvatos ebben a kérdésben.
Az vigasztaló, hogy a halál pillanatában Isten irgalmas szeretetével mindenki találkozik, de jó lenne erre felkészülni.
Nekünk keresztényeknek meg kell tennünk amit lehetséges a lelkek mentésében, résen kell lennünk, melyik az alkalmas pillanat amikor a lélek mélységeiben meglátjuk Isten hiányát a szenvedőben.
Küldetésünket Isten örömhírének meghirdetéséről életünk minden pillanatában – így vagy úgy- de tennünk kell.
Tarnóczi Mária
