Hívom a családokat 2014 szeptemberében – Bíró László püspök levele
Egyik reggel a férj, aki iskolaigazgató volt, így szólt feleségéhez: „Holnap fogjuk köszönteni új kolleganőnket névnapja alkalmából. Tedd meg nekem, hogy ma veszel egy szép csokor rózsát, hogy én holnap azzal köszönthessem.” A feleség kissé meglepődött. Ugyan már többször hallotta az új kolléganő dicséretét, fel is tűnt neki férje iránta táplált lelkesedése, de eszébe sem jutott, hogy féltékenykednie kellene. Igaz, ha volna oka féltékenységre, talán nem őt kérné virágvásárlásra. Férje tudja magáról, hogy nem túl ügyes a megfelelő virág kiválasztásában, valószínűleg a többi kollégára sem szívesen bízná a vásárlást.
Mai életünket nem nevezhetjük békésnek, állandó küzdelemben, harcban élünk. Szóhasználatunk is ehhez igazodik: megküzdünk a mindennapi kenyérért, a munkalehetőségért, az iskolai végzettségért, kiharcoljuk a jobb lakáskörülményeket, legyőzzük vetélytársainkat, átverekedjük magunkat akadályok sokaságán, hogy családot alapíthassunk. Mindig újabb és újabb nehézségekkel találkozunk, konfliktusok között kell lavíroznunk, a béke, a nyugalom legfeljebb rövid időszakokra válik osztályrészünkké. Ugyanakkor a szíve mélyén minden ember békére, boldogságra vágyik, a békével pedig összefügg a boldogság: „Boldogok a békeszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni.” (Mt 5,9) Nehezen lehetne olyan családot találni, amelyikben nem honol a béke, és tagjai mégis boldogok. Ahol pedig a családokban nincs béke, ott a társadalom sem él békességben, boldogtalan családokból nem épülhet boldog társadalom. A család a béke bölcsője, egyrészt, mert a társadalmi béke a családok békéjére épül, másrészt, mert a jövő generációja a családban sajátíthatja el a megbékélésre való készséget. Az ember a családban találkozik először ellentétekkel, szembenálló érdekekkel, itt kell megtanulnia a saját akaratának mindenáron történő érvényesítése helyett másokat és a közösséget szolgálni. Itt találkozik belső és külső konfliktusokkal, itt tanulhatja meg ezeket kezelni.
Konfliktusok pedig lépten-nyomon jelentkeznek a társadalomban és a családban egyaránt. Minél bonyolultabb világban élünk, annál több konfliktussal kell szembenéznünk. A konfliktus gyakran lappangva, észrevétlenül jelenik meg. A családi élet mindennapjai közben talán fel sem tűnik egy mondat, egy kérés vagy megjegyzés, amely mögött támadás van, amely ellenállást vagy ellentámadást provokál. Gyerekek között sokszor felmerül a kérdés, hogy ki kezdte a veszekedést: az, aki először kezet emelt, vagy az, aki úgy viselkedett, hogy az bosszúért kiáltott. Ferenc pápa erről így szól: „A konfliktust nem lehet semmibe venni, vagy megszépíteni. Szembe kell nézni vele. Ha belegabalyodunk, elveszítjük a távlatot, beszűkülnek horizontjaink, és a valóság számunkra széttöredezik. Ha beleragadunk a konfliktus adok-kapok játékába, elveszítjük a valóság mély egységéhez való érzékünket.” (EG 226)
Idézzetek fel családi vagy rokoni, baráti, ismerősi körből olyan eseteket, amelyekben a konfliktusok a közösség megerősödéséhez vezettek! Hogyan tud a nagyobb közösség segíteni a közösség családjainak egy-egy konfliktushelyzet megoldásában?
A megbékélést önmagunkkal kell kezdenünk, hiszen belső konfliktusaink kereszttüzében nem tudunk tárgyilagosan szembenézni a kívülről érkező kihívásokkal. Hányszor szeretnénk mértékletesnek látszani, de elragad az élvezetvágy; milyen nehéz indulatainkat legyőzni, ha sérelem ér bennünket, pedig tudhatjuk, hogy indulatosságunk árát megfizetjük; mennyi nehézséget okozott már a jóra való restségünk, és mégis hajlunk a nemtörődömségre. Mindez sok zavart, értetlenséget okoz a másokkal való érintkezésben! Ha nincs bennünk béke, ha nem vagyunk harmóniában önmagunkkal, hogyan lehetnénk harmóniában családunkkal, környezetünkkel, a teremtett világgal, hogyan lehetnénk bensőséges egységben Istennel? A béke nem azt jelenti, hogy megállapodunk valamilyen kompromisszumban, hanem azt, hogy az ellentéteket feloldjuk, ellenfeleinkkel kiengesztelődünk, a különbözőségeket összhangba hozzuk.
Hogyan segíthetitek gyerekeiteket abban, hogy békés, harmonikus emberekké váljanak? Mi segített titeket a családi béke megalapozásában?
„Egy konfliktussal találkozva egyesek egyszerűen csak tudomásul veszik, majd továbbmennek, mintha mi sem történt volna. Mások úgy bocsátkoznak bele a konfliktusba, hogy rabjai lesznek, horizontjuk beszűkül, saját zavarodottságukat és elégedetlenségüket rávetítik az intézményekre, s ezzel lehetetlenné válik az egység. Ám van egy harmadik lehetőség is, és ez a legmegfelelőbb a konfliktussal való szembenézésre. Ez pedig a készség a konfliktus elviselésére, megoldására és arra, hogy egy új folyamat kiindulópontjává formálják.” (EG 227)
„Jézus mindent egyesített magában: az eget és földet, Istent és embert, időt és örökkévalóságot, személyt és társadalmat. Ennek az egységnek és önmagában való kiengesztelődésnek ismertetőjegye a béke. Krisztus »a mi békességünk« (Ef 2,14)... A béke azért lehetséges, mert az Úr legyőzte a világot és annak állandó konfliktusait, »minthogy Ő a kereszten vérével békességet szerzett« (Kol 1,20).” (EG 229)
Őrködjünk éberen családunk békéjén. Ha azt látjuk, hogy kezd kialakulni egy konfliktus, ragadjuk meg az alkalmat közösségünk, egységünk erősítésére! Ehhez a helyzet nagyvonalú kezelésére van szükség: mindenkiben, akivel kapcsolatba kerülünk, meg kell látnunk az Isten-képmás embert, aki feltétlen tiszteletet érdemel. Igyekezzünk megérteni egymást, megismerni egymás indítékait. Ne lezárni akarjuk az ügyet, hanem összhangba hozni nézeteinket, elgondolásainkat. Hiába zárul egy házastársak közötti vita azzal, hogy az egyik fél kénytelen-kelletlen beadja a derekát, ha a vita keserűsége ott marad a szívükben, a béke nem áll helyre. A békétlenség pedig újabb konfliktusok melegágya lehet.
A családi béke és a társadalmi béke kölcsönhatásban áll egymással. Milyen hatással van az országok és népek közötti békére a családok békéje?
A feleség arra gondolt, hogy ha most önérzetesen nemet mond, azzal elvágja a helyzet tisztázásához vezető utat. Most nincs idő megvitatni az ügyet, pedig fontos, hogy közösen találjanak megoldást. Rövid gondolkodás után így válaszolt: „A ma megvett virág holnapra már nem lesz olyan szép, friss. Nem gondolod, hogy jobb lenne, ha holnap reggel kicsit korábban indulnánk el, és út közben együtt vennénk meg a virágot?”
Bíró László,
az MKPK családreferens püspöke,
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
Magyar Kurír
