Főmenü
Misszió
Rólunk
Ki olvas minket?
Oldalainkat 554 vendég és 0 tag böngészi
Farkasok és hódok Borsod megyében
Farkasokat és hódot örökített meg egymás mellett a Jósva pataknál a WWF vadkamerája. A képsorokon az látható, amint egy hód halad végig az egyik gázló felszínén, majd később három farkas is feltűnik ugyanazon a helyszínen. A természetvédelmi szervezet szerint a felvétel bizonyítja, hogy ez a két, Magyarországról korábban teljesen eltűnt faj nemcsak visszatért hazánkba, de együtt is jelen van. Ez azért különösen fontos, mert a hódok és farkasok között alapvetően fontos ökológiai kapcsolat áll fenn.
Több észak-amerikai megfigyelés szerint egyes területeken a farkasok étrendjében a helyi hódok előkelő helyen szerepelnek, sőt néhány farkas akár hódspecialistává is válhat.
Magyarországon ilyesmi az emberi tevékenység miatt már hosszú ideje nem tapasztalható, ám a mostani videó reményt ad arra, hogy ismét kialakulhat a korábban tönkretett természetes ragadozó-zsákmány kapcsolat.
A szürke farkas (Canis lupus) Magyarországon fokozottan védett faj, természetvédelmi értéke 250 ezer forint. A Természetvédelmi Világszövetség adatai szerint nem veszélyeztetett, állománya stabil, hazai helyzete azonban már nem ennyire fényes. Az első világháború után teljesen eltűnt az országból és csak az 1980-as években jelent meg újra. Ma csupán maroknyi példánya él határainkon belül, ezért is indokolt védett státusza.
Hasonló helyzetben vannak az eurázsiai hódok (Castor fiber) is hazánkban, amelyek 20-33 kilogrammos testtömegükkel régiónk legnagyobb rágcsálói. Bár a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listája szerint a faj nem fenyegetett, sőt állománya növekvő tendenciát mutat, Magyarországi populációi a 19. század közepére teljesen kipusztultak a vadászat miatt. Visszatelepítése a 20. század utolsó évtizedében kezdődött meg. 2005-ben 26 példányt engedtek szabadon a Tisza-tó egyik szigetén, azóta újra meghonosodtak.
(ng.24.hu)