Észak-koreai keresztényüldözés, kínai segítséggel

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2024. november 28. csütörtök

Börtöntáborokba küldtek tavaly több olyan szökevény észak-koreait, akit Kínából toloncoltak vissza hazájukba, és akikről azt feltételezték, hogy kapcsolatba kerültek a keresztény vallással – derült ki egy nemzetközi katolikus szervezet csütörtökön közzétett jelentéséből, melyet az MTI szemlézett.

Az Aid to the Church in Need (ACN) nevű katolikus jószolgálati világszervezet közlése szerint tavaly kétszáznál is több észak-koreait toloncoltak vissza Kínából, és közülük azokat, akikről azt állapították meg (vagy feltételezték), hogy keresztény vallásúakkal voltak kapcsolatban, börtöntáborokba küldték. Azokat, akikről kiderült, hogy olvasták a Bibliát vagy megismerkedtek a keresztény tanokkal, ugyancsak kényszermunkára ítélték.
A katolikus szervezet jelentésében azt is állították, hogy az észak-koreai állambiztonsági minisztérium illetékesei a kínai rendőrségtől származó információk alapján végzi a kihallgatásokat.
Azokat, akikkel kapcsolatban a kínai hatóságok bármiféle vallási jellegű utalást tesznek, kivétel nélkül börtöntáborokba küldik, függetlenül attól, hogy az érintettek mivel magyarázzák a dolgot. Észak-Koreában úgy tartják, hogy a kereszténység jelentős fenyegetést jelent az állam fennhatóságára és az országot évtizedek óta irányító Kim-dinasztia uralmára, emiatt a keresztény hívek bujkálásra kényszerülnek.
Az ACN jelentésében arra is kitértek, becslések szerint a népesség 0,38 százaléka, vagyis nagyjából 98 ezer ember lehet Észak-Koreában keresztény vallású, de a valós számot értelemszerűen nehéz pontosan megállapítani.
(24.hu)

You have no rights to post comments