Olimpiai recepttel a gazdaságért
"...Tizenhat éve, az atlantai olimpián Nagy-Britannia egyetlen árva olimpiai aranyérmet tudott szerezni, most, Londonban viszont egy híján harmincat. Ez a különbség nem a véletlen szerencsének köszönhető..."
A brit csapat olimpiai sikereit másfél évtizedes állami koordináció és finanszírozás alapozta meg. Ugyanerre lenne szükség a gazdaságban is, de a túlzottan piacpárti vezetők ezt nem képesek belátni.
„Olyan politikusokra van szükségünk, akik megértik, miért szerepeltünk sikeresen a 2012-es játékokon. Cameron (miniszterelnök) és Osborne (pénzügyminiszter) nem érti” – olvassuk Will Hutton veterán publicistától, az oxfordi Hertford College igazgatójától a Guardianben.
Tizenhat éve, az atlantai olimpián Nagy-Britannia egyetlen árva olimpiai aranyérmet tudott szerezni, most, Londonban viszont egy híján harmincat. Ez a különbség nem a véletlen szerencsének köszönhető, hanem következetes állami program eredménye. Már a kilencvenes évek végén megindult az olimpiai lottó, és megnyíltak az új költségvetési források. Állami pénzből új infrastruktúra épült (uszodák, atlétikai pályák, kerékpár-csarnokok), a szövetségek állami hozzájárulást kaptak ahhoz, hogy az egyesületek világszínvonalú edzőket, dietetikusokat és pszichológusokat szerződtethessenek. Az állam támogatta a sportcélú tudományos kutatást, s ennek az lett az eredménye, hogy a brit sportolók a legjobb hajókkal és kerékpárokkal versenyeztek Londonban. Mindezt a brit hazafiság reneszánsza kísérte, éspedig nem valamiféle sovén szellemben, hanem a többi nemzet sportolóinak megbecsülése és barátságos fogadtatása közepette.
Hutton csak ezek után tér át voltaképpeni mondanivalójára. Úgy gondolja ugyanis, hogy ezt a receptet a gazdaságban is alkalmazni kellene. Vagyis az államnak infrastrukturális és tudományos beruházásokat kell támogatnia, új intézményeket kell létrehoznia, és részt kell vennie az új erőfeszítések koordinálásában. Az a baj, hogy a mai kormányban egyedül Vince Cable, a liberális demokrata párti gazdasági miniszter gondolkodik ekképpen, kormánykörökben nem véletlenül hívják gazdaságellenes miniszternek. Sőt, az olimpiai programot koordináló munkáspárti kormányok is elsősorban az üzleti világ megnyerésével voltak elfoglalva, csak a legutolsó gazdasági miniszter, Peter Mandelson változtatott volna a dolgokon, de akkor már késő volt.
A mai, konzervatív vezetők aztán végképp azt az elméletet követik, amely pedig a sport világában az atlantai kudarcot okozta. Abban bíznak, hogy ha az államot távol tartják a gazdaságtól, akkor a verseny majd kikényszeríti a fejlődést. Hutton emiatt úgy gondolja, hogy vagy meg kell változniuk, vagy távozniuk kell.
(metazin)
