Az orvosok az egészségügyi rendszer átalakítását követelik

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2023. február 05. vasárnap

Kormányzati ciklusokon átívelő egészségügyi stratégia kialakítását követeli a Magyar Orvosi Kamara (MOK), ennek kikényszerítése érdekében pedig nyomásgyakorló eszközök bevetésére kéri az orvosokat.   

Álmos Péter, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) alelnöke közölte: a küldöttgyűlésen megfogalmaztak azonnali, „tűzoltó jellegű” javaslatokat – például hogy visszamenőlegesen, januártól kapjanak béremelést az egészségügyi szakdolgozók –, valamint szeretnének „rendszerváltást” kikényszeríteni az egészségügyben, egy ciklusokon átívelő stratégia kidolgozásával.
A MOK jelezte, hogy ennek érdekében nyomásgyakorló eszközöket is bevetnek.
A háziorvosok képviselői úgy döntöttek, hogy letétbe helyezik feladatellátási szerződésük felmondását, és/vagy elzárkóznak az új ügyeleti szerződésük aláírásától, a szakellátásban dolgozó orvosok pedig úgy határoztak, hogy az önként vállalt többletmunkára vonatkozó szerződésük felmondását helyezik letétbe – ismertette az alelnök.

Munkacsoport létrehozását követelik
Álmos Péter a szervezet rendkívüli küldöttgyűlése után tartott sajtótájékoztatón kiemelte: az egészségügy átalakítása érdekében ragaszkodnak ahhoz, hogy a kormány a szakmai kamarák, a Magyar Tudományos Akadémia, a betegszervezetek és minden parlamenti párt bevonásával hozzon létre munkacsoportot, amely legkésőbb tavasszal kezdje meg működését. Véleménye szerint  a magyar egészségügy már nem működik, összeomlott, a betegek nem kapnak időben ellátást, a rendszerben a gyógyítás feltételei nem adottak, nem megfelelőek.
Kincses Gyula, a MOK elnöke szintén arról beszélt, hogy a magyar egészégügy jelenleg jövőkép nélküli, a teljesítménye, hozzáférhetősége, az ellátás minősége kritikus pontra ért, ezért hívták össze a küldöttgyűlést. Tavaly decemberben arról írtunk, hogy akár 4500 orvos is letétbe helyezheti a felmondását.
Azt szeretnék elérni, hogy Magyarországon egy jobb, igazságosabb, működőképesebb egészségügy legyen, amelyben az orvosok és a betegek is jól érzik magukat – fogalmazott a kamarai elnök.
Hozzátette: többször is jelezték a gondokat a kormánynak, javaslatokat is tettek, de ezeket érdemben nem hallgatták meg. Közölte: a MOK területi szervezeteinél gyűjtik majd a felmondásokat, és e szervezetek tanácsai döntenek majd a felmondások esetleges élesítéséről – adta hírül az MTI.

Az elszálló rezsiárak kompenzálását kérik
A MOK a szakdolgozói béremelés mellett azonnali hatállyal követeli a háziorvosi és a fogorvosi ellátás megerősítését is a működési feltételek javításával és a megemelkedett rezsiárak kompenzálásával, valamint a szakellátásban dolgozók munkafeltételeinek javítását, például a szakellátók elvett pótlékainak visszaállításával és a korlátlan időtartamú áthelyezést lehetővé tevő jogszabályok visszavonásával.
(index.hu)

You have no rights to post comments