A világháború óta nem haltak meg ennyien hazánkban

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2022. december 24. szombat

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Tér-Kép című kiadványa szerint 2021-ben 20 százalékkal nőtt az elhunytak száma hazánkban a pandémia előtti bázisévhez, 2019-hez képest. Messzebbről nézve a tavalyi halálozási adat olyan kiugró volt, amelyre a II. világháború óta nem volt példa.

2021-ben 155,6 ezren hunytak el, ilyen magas számra a II. világháború óta nem volt példa. Az ezer főre jutó halálozás átlagosan 16 fő, a legtöbben a Dél-alföldi, Észak-magyarországi és Dél-dunántúli járásban hunytak el, míg a legkevesebben Budapesten és környékén, valamint Észak-Dunántúlon, Debrecen és Gönc térségben vesztették életüket – többek között ez derült ki a KSH Tér-Kép című kiadványából, amelyet a Portfolio szúrt ki.
2021-ben a koronavírus sokkal több ember haláláért felelt, mint az azt megelőző évben, 2020-ban. Tavaly az elhunytak 16 százalékánál jelölték meg a koronavírust halálokként, ez százezer lakosra vetítve 256 esetet jelent.
Ha azt vizsgáljuk, hogy a járvány következtében mennyivel nőtt a halálozások száma, akkor azt mondhatjuk, hogy a pandémia előtti utolsó bázisévhez, 2019-hez képest 20 százalékkal hunytak el többen. A legkiemelkedőbb többlethalálozás (53 százalék) a Tokaji járást jellemezte.
(index.hu)

You have no rights to post comments