Két kis adalék a pénteki pedagógus sztrájkhoz

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2022. november 19. szombat

A miskolci Földes Ferenc gimnázium diákjai pénteken ülősztrájkoltak a folyosókon. Nyílt levelükben saját iskolájuk konkrét problémáit sorolták:

    „Matektanárunk, aki 18 évi középiskolai tanítás után lépett le idén, tavasszal még olimpikonokat nevelt, most pályakezdő informatikusként lényegesen többet keres, nem beszélve a munkahelye felszereltségéről.
    Magyartanárunk most, tanév közben hagyta el a közoktatást.
    Nyugdíjból hívnak vissza tanárokat.
    Több tanárunk különböző szakmákat tanul, hogy a fizetését ki tudja egészíteni (Asztalosnak tanuló tanárunkból nem is egy van, de villanyszerelőről is tudunk.)
    Mindez kiegészül azzal, hogy folyamatos bizonytalanságban vagyunk, hogy a tanáraink vajon meddig fognak minket tanítani, akár azért, mert engedetlenség miatt kirúghatják őket, vagy csak szimplán elhagyják a pályát, hogy el tudják tartani a családjaikat.
    Kiegészül azzal, hogy idén már megint mi visszük a fénymásoló papírt, hogy azt hallottuk tanárainktól, hogy nem fizetik a tanulmányi versenyek útiköltségeit sem, hogy könyvek fele pocsék, s a vacak ablakokon behúz az őszi hideg...” (444.hu)

 Mit akarnak a tanárok?
A szülők, diákok, tanárok által elfogadott közös követeléseket osztogatták pénteken az élőláncok helyszínén. Ezek a következők:
    Nyilvános párbeszédet, hiteles tájékoztatást!
    Megbecsülést a pedagógusoknak!
    Érdekérvényesítő sztrájkjogot!
    Felelős oktatási minisztériumot!
    Kisebb terhelést!
    Esélyteremtő, minőségi oktatást!
    Versenyképes és értékálló bérezést!
    21. századi környezetet!
    Szakmai szabadságot, korszerű alaptantervet, szabad tankönyvválasztást!

You have no rights to post comments