34 százalék felett jár az éves infláció az élelmiszereknél

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2022. augusztus 06. szombat

2020 január óta figyeli az élelmiszerek árváltozását a G7 gazdasági szaklap. Abban reménykedtek, hogy áprilistól mérséklődik valamelyest az infláció, de azóta minden hónapban 5 százalékos drágulást mértek.

„Majdnem 35 százalékkal fizettünk többet az élelmiszerekért, mint tavaly júliusban, és júniusban ez még csak 30 százalék volt a tavaly júniushoz képest” – állapították meg.
Négy bolt (Aldi, Lidl, Penny, Tesco) árait vizsgálták, és a mérésük szerint a zsemle és a kifli ára 120 százalékkal emelkedett, a félbarna kenyéré 107 százalékkal, a spagetti tésztáért legalább a dupláját kell fizetni.
A vizsgálatból az is látszik, hogy a trappista sajt 92 százalékkal drágult, a só 69 százalékkal, a kefír és a tejföl is átlépte az 50 százalékos határt, míg a lisztért 25 százalékkal kell többet fizetni. Ehhez képest a kóla 17 százalékos áremelkedése elenyészőnek számít. A csirkemell és az étolaj hatósági áras, így ott nem számottevő a változás.
A sárgarépa, az alma, a hagyma és a fehérrépa pedig arra mutat rá, hogy egy termék lehet olcsóbb is. Utóbbi 38 százalékkal olcsóbb, mint egy éve ilyenkor.
„Amit egy éve a négy bolt átlagában még 16.324 forintért megkaptunk, azért most 21.930 forintot kellett fizetnünk, ez 34,3 százalékos emelkedésnek felel meg” – összegezték a folyamatokat.
(telex.hu)

You have no rights to post comments