Már a jövőt esszük...

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2021. június 10. csütörtök

A Környezetvédelmi Világnapon hozta nyilvánosságra a Global Footprint Network nevű kanadai szervezet a 2021-es globális túllövés vagy túlfogyasztás napját. Ezen a napon használjuk el a bolygón egész évben keletkezett, azaz egész évre beosztandó megújuló erőforrásait.

Tavaly a pandémia sok szörnyű következménye mellett volt legalább egy jó is: közel egy hónappal (a 2019-es július 26-ról a 2020-as augusztus 22-re) tolódott a „deficit-pont”. Ezzel egy 1970 óta romló trend tört meg, de sajnos csak rövid időre: 2021-ben a fenntartott lezárások ellenére teljesen visszaestünk, és a világjárvány környezeti ajándékhatása teljesen elmúlt. Részben a karbonlábnyomunk növekedését okolják mindezért (6,6%-os emelkedés a tavalyi évhez képest), részben pedig az amazóniai esőerdők irtását (0,5%-os csökkenés 2020-hoz képest).
2021-ben a globális túllövés napja július 29.
Hazánkban sincs mit ünnepelni e téren, mert június 8-án, azaz a mai napon van a magyar túllövés napja. 2020-ban ez június 14-re esett.
2021-ben a biokapacitás egy emberre vetítve 1,5 hektárra jön ki évente. Ehhez képest az emberiség globális ökolábnyoma jelenleg 2,7 globális hektár egy emberre nézve, ennek pedig a szénlábnyom a 61 százalékát teszi ki.
(24.hu)

You have no rights to post comments