Megváltoztatja a gondolkodást, ha a gyerek megtanul sakkozni

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2021. április 25. vasárnap

Asad Islam, az ausztráliai Monash Egyetem munkatársa és kollégái friss tanulmányukban bizonyították, a sakkozás már egy év alatt komoly hatással lehet a fiatalok kognitív képességeire – számol be a Phys.org. A szakértők az Egyesült Királyságban folytattak vizsgálatot, nagyjából 400 tinédzser esetében mérték fel a játék elsajátításának hatásait.

Nem kell kutatónak lennünk, hogy tudjuk: a sakkozáshoz remek logikai képességekre van szükség. A korábbi vizsgálatok azt is felfedték, hogy a jó játékosokat a kockázatvállalás is segíti – képesek például feláldozni egy tisztet, hogy a lépésből később előnyhöz jussanak. A szakértők most arra voltak kíváncsiak, hogy milyen hatása lehet a sakknak, ha az emberek már fiatal korban elkezdenek játszani.
Islamék a kísérletbe 15-16 éves alanyokat vontak be. A résztvevők korábban nem tudtak sakkozni, a vizsgálat kedvéért viszont megtanították őket. A kísérlet megkezdését követően egy éven át elemezték a gyerekek kognitív képességeit.
Az eredmények alapján bizonyos játékhelyzetekben, amikor a kockázatvállalás javíthat a végkimenetelen, csökkent az alanyok rizikókerülő viselkedése. A véletlenszerű, nem feltétlenül előnyös kockázatvállalás esélye ugyanakkor visszaesett a tinédzsereknél. Egyes diákoknak ráadásul javultak a matematika osztályzatai, logikájuk és racionális gondolkodásuk. A kutatók úgy vélik, hogy a sakkozás révén elsajátított képességek a több játék hatására csak erősödnek, és hosszú távon megmaradnak.
(ng24.hu)

You have no rights to post comments