Vajúdó világ - 780 ezren haltak meg a földrengések miatt tíz év alatt

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2011. november 04. péntek

Kétmilliárd embert érintettek közvetlenül a földrengések az elmúlt évtizedben, 780 ezer ember halt meg. A haiti földrengés követelte a legtöbb áldozatot, a 2004-es cunami a második, a 2008-as szecsuáni földrengés a harmadik a halálos listán. A tanulmány alapján minden halottra körülbelül három sebesült jutott.

Több mint 780 ezer emberéletet követeltek a földrengések közvetlenül vagy közvetetten a 2010-el végződött évtizedben: ez a szám a természeti katasztrófák áldozatainak 60 százaléka - olvasható a The Lancet című brit folyóiratban pénteken megjelent tanulmányban.

A haláleseteket leszámítva a földrengések ebben az időszakban - 2001 és 2010 között - további 2 milliárd embert érintettek közvetlenül - áll a tanulmányban.

A legpusztítóbb az a földrengés volt, amely 2010. január 12-én történt Haitin: a 7-es erősségű földmozgásnak 316 ezer áldozata volt. Az Indiai-óceánban 2004. december 26-án szökőárt kiváltó földrengés erőssége 9,1-es volt, és 227 ezer emberéletet követelt. Harmadik helyen a 2008. május 12-én Szecsuan kínai tartományban történt, 7,9-es erősségű földrengés áll, amelyben 87 500 ember lelte halálát.

A szomorú lista felállításával a tanulmány szerzőinek mindenekelőtt az volt a célja, hogy a politikai vezetők és a segélyszervezetek figyelmét felhívja arra: a földrengések nagyon komoly közegészségügyi következményekkel járnak.

"A nagy erejű földmozgásoknál az áldozatok száma a veszélyeztetett lakosság 1-8 százalékát is elérheti, s minden halottra körülbelül három sebesült jut" – olvasható a tanulmányban.

Halálos hullámok

A földrengések okozta halálozás egymást követő hullámokban történik. Először az összedőlt épületek romjai alatt halálukat lelőket siratjuk el, őket követik néhány óra múlva a belső sérüléseikbe belehalók. A harmadik hullám napokkal vagy hetekkel később történik, amikor a könnyebb sérültek halnak meg szövődmények vagy fertőzés következtében.

A legsérülékenyebb csoportot a gyermekek alkotják: a földrengések után ők teszik ki a páciensek 25-53 százalékát.

A világ népességének növekedésével és a városoknak a veszélyeztetett övezetekben való terjeszkedésével a földrengések veszélyessége a következő években csak nőni fog – figyelmeztet a tanulmány két szerzője, a bostoni Beth Israel Deaconess Medical Center kórház munkatársai.

A világ számos nagyvárosa található földrengésveszélyes övezetekben, például Tokió (32 millió lakos), Mexikóváros (20 millió), Los Angeles (15 millió) és Isztambul (9 millió).

(MTI)

You have no rights to post comments