Néhány esemény cigány testvéreink életében

Kategória: Cigánymisszió
Megjelent: 2015. május 13. szerda

Érden elterjedt a hír, hogy szervkereskedők elraboltak egy kislányt – a rendőrség nem cáfolta és nem erősítette a hírt - , de a szülők aggódnak és kísérgetik gyermekeiket az iskolába. A tízgyerekes  roma családanya nagyon kétségbe esett, hisz gyerekei a két kilométerre lévő iskolából gyalog jöttek haza naponta. Most az anyukájuk naponta kísérte őket oda-vissza. A különböző időpontban végző gyerekekért volt, hogy négyszer tette meg gyalog ezt az utat, mivel nincs kocsijuk és pénzük sem volt bérletvásárlásra, hogy busszal közlekedjenek.

A nemzetközi romanap kapcsán

Kategória: Cigánymisszió
Megjelent: 2015. április 08. szerda

Amikor hosszú évekkel ezelőtt az érdi romákkal elkezdtünk foglalkozni, romanapról még hírből sem lehetett hallani - csak azt tudtuk, hogy éheznek, nincs munkájuk, 40-50  ember lakik egy ingatlanon bódékban és sátrakban. Most örülök, hogy van egy nap, amikor róluk szól a média, reflektorfénybe kerültek.

Cigánysors – zenés könyvbemutatót tartottunk Százhalombattán

Kategória: Cigánymisszió
Megjelent: 2015. február 19. csütörtök

A rendszeres családlátogatások és segítségnyújtások között szinte felüdülés, amikor cigánymissziónk keretén belül más programokat is szervezhetünk. Egy ilyen volt most a cigányság életéről szóló második könyvünk bemutatója múlt héten Százhalombattán.

Cigánymisszió - kudarc és újrakezdés

Kategória: Cigánymisszió
Megjelent: 2015. január 27. kedd

A természet  bővelkedik Isten jelenlétének jeleivel. Ebből elsődlegesen az ember léte, azzal az egzisztenciális jelenléttel, amely az ember szellemi – lelki életét jellemzi. Ha Isten szelleme van bennünk  - ami igaz, hisz a testünk a szellemünk nélkül nem létezne –, akkor miért  van az, hogy  az embereken ez nem mindig látszik?

Cigánymissziós tapasztalatainkból

Kategória: Cigánymisszió
Megjelent: 2014. december 07. vasárnap

Gyakran  a házastársunkat sem értjük, a másik családból hozott tulajdonságokkal, hát akkor hogy érthetnénk a tőlünk eltérő etnikum gondolkodását, érzéseit. Főleg akkor vagyunk bajban, amikor eltérő társadalmi  - szegény, hátrányos  - helyzetűvel találjuk magunkat szemben, bár jó indulattal közeledünk feléjük, mégsem értjük a másikat.

Hogyan vegyük palira a cigányokat, avagy hogyan lehet ingyenmunkával céget működtetni?

Kategória: Cigánymisszió
Megjelent: 2014. július 12. szombat

A buszmegállóban látok egy kiragasztott hirdetést  - kézzel írva -, ipari mosoda felvételt hirdet, egy telefonszám és semmi más. Gondoltam, az általam látogatott cigány asszonyoknak ez éppen jó lehet. Elmentem hozzájuk és nagy örömmel adtam át a hírt  - mondták, majd ők hívják telefonon – lelkesek voltak.

A cigánymisszió eseményeiből

Kategória: Cigánymisszió
Megjelent: 2014. június 04. szerda

Elsőáldozás, nyári tábor, földosztás, bútorok... az érdi cigánymissziónk híreiből írt össze egy csokorra valót Tarnóczi Marika:

Cigánypasztorációs este

Kategória: Cigánymisszió
Megjelent: 2014. május 14. szerda

Az elmúlt héten Budapesten a Párbeszéd Házában cigánypasztorációs kerekasztal beszélgetésre hívtak meg. A jezsuita Hofher atyának szívügye a cigányság, ezért rendszeresen kerekasztal beszélgetéseket szervez, ahol a témában jártas, elkötelezett emberek beszélnek munkájukról a cigányságról, lehetőségekről amik tapasztalatuk alapján fejlődést, integrálódást jelenthetne a cigányság számára.

Cigánymisszió - programok, tervek

Kategória: Cigánymisszió
Megjelent: 2014. február 20. csütörtök

Február 23-án, vasárnap délután 4 órától cigánymisét tartunk. Előtte mindig személyesen szólítjuk meg a családokat, hogy azt érezzék, hogy őket oda nagyon várják. Ezek a szentmisék többnyire egy kicsit zajosabbak, de igen barátiak. Az ott lakó nem cigány hívek közül is néhányan el szoktak jönni, ami cigány testvéreknek is jól esik.

Húsvét vasárnap az érdi cigánysággal..

Kategória: Cigánymisszió
Megjelent: 2014. április 23. szerda

Korábban  megtudtam, hogy Teréz anya nővéreihez  húsvét vasárnap  Székely János püspök atya  érkezik, hogy együtt ünnepelje a cigánysággal és a szegényekkel  Krisztus feltámadásának örömét.

Hírek a cigány misszióból

Kategória: Cigánymisszió
Megjelent: 2014. április 01. kedd

A családlátogatáskor mindig megtapasztalom, hogy nagy küzdelem minden család élete. A J. P családjánál a 10 éves halmozottan súlyos, értelmi fogyatékos gyermeküket nem tudja egyetlen intézmény sem befogadni, mert nem alszik és nem eszik idegen helyen a gyerek - olyan rossz állapotba került, hogy haza kellett hozni és állandó felügyeletet igényel. (Ez már a sokadik próbálkozás volt, hogy legalább átmenetileg valahol helyet találjanak neki.) Otthon sem könnyű vele, de a család valamelyest  megnyugtatja. Ebben a családban így 6 gyerek és egy unoka van - ami a megélhetésüket nagyon nehézzé teszi. Így esett meg, hogy  el kellett adni az utánfutót, - ami a családnál a lomizásból való jövedelemhez kellett- mert nem volt mit enni a népes családnak. Aztán el kellett adni a Trabantjukat is. Az anya a közmunkában részt vesz ami áprilisig tart, de mi lesz ezután?