- Részletek
- Kategória: Cigánymisszió
Tisztelt Olvasó!
A jótékonysági koncerthez kapcsolódóan szeretném pár sorban bemutatni az Érdi Tanoda Otthont. A Tanoda Otthont egy magánszemély hozta létre 2017-ben azzal a céllal, hogy halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket és családokat támogasson szociális ügyekben, tanulásban, életvitelben.
- Részletek
- Kategória: Cigánymisszió
Az Érdi Tanoda 2019 februári közgyűlésén az egyesület döntött arról, hogy – a korábbi oktatás hangsúlyos – szellemiségből otthon jelleggel, szociális segítésre vált. Az átalakulás oka részben a forráshiány másfelől a megjelenő gyerekek, családok igényeihez, szükségleteihez való alkalmazkodás.
- Részletek
- Kategória: Cigánymisszió
A Nemzetközi Roma Napot 1971. április 08-án határozták el Londonban az első Roma Világkongresszus alkalmából, ahol 23 ország résztvevői gyűltek össze. Megválasztották a roma nép zászlaját és önelnevezését. Erre emlékeztünk az érdi Tanoda Otthonban hétfőn április 08-án mi is, akik roma családokkal foglalkozunk, a közösségi létük érdekében igyekszünk tenni a lehetőségeinkhez mérten.
- Részletek
- Kategória: Cigánymisszió
A szegények miattunk vannak, mert, ha nem lennének, mi lennénk sokkal szegényebbek.
Ne higgyük, hogy mi nem vagyunk szegények - rohangálunk az ünnepi ebéd beszerzéséért a családi ajándékért –, az időt lebecsüljük, pedig, ha fontosnak tartanánk, adhatnánk minőségi ajándékot a mellettünk lévő családtagnak, szeretteinknek, és a karácsonyi ünnep valóságát megélhetnénk.
- Részletek
- Kategória: Cigánymisszió
Több évvel ezelőtt lehet tán nyolc is, mikor Sipos Gyulával az érdi cigány családokhoz jártunk. Alpha kurzust tartottunk, na meg evangelizáltunk, arra vágyakoztunk, hogy jó lenne egy kis ház ezen a cigánysoron. A családoknál ugyanis egyre szűkebb lett a hely, ahogy a felnőtt gyerekeknek is gyerekeik lettek. (Székely János püspök atya anyagilag támogatott volna bennünket egy kis ház vételében, de voltak, aki ezt megakadályozták.) Ma úgy látjuk Isten nem felejtette el ezt a vágyunkat...
