A nemzetközi romanap kapcsán
Amikor hosszú évekkel ezelőtt az érdi romákkal elkezdtünk foglalkozni, romanapról még hírből sem lehetett hallani - csak azt tudtuk, hogy éheznek, nincs munkájuk, 40-50 ember lakik egy ingatlanon bódékban és sátrakban. Most örülök, hogy van egy nap, amikor róluk szól a média, reflektorfénybe kerültek.
Ilyenkor megmutathatják mindazt ami belőlük nekünk, többségieknek szép, izgalmas, felemelő. Sajnálom, hogy ez egy napig tart.
Mi azon dolgozunk, hogy ne csak egy napjuk legyen, hanem legyen jövőjük, távolabb lássanak, tervezzék az életüket, gyermekeiket egy élhetőbb jövő reményében nevelhessék. A közös munkánk sok-sok nehézséggel és örömmel teli. Sokszor elgondolom mi lenne, ha a többségiek csak egyetlen családot – nem többet – segítenének. Talán a falak is leomolhatnának ami most elválaszt bennünket, talán a többségi társadalom visszatérhetne a gyermek vállaláshoz mint az élet forrásához, mert a cigányságot a szegénység sem riasztja el a gyermek vállalástól.
Élelmiszert és ruhát gyűjtünk nekik, látogatjuk őket, imádkozunk velük és értük, közösen kirándulunk, könyveket adunk ki velük és róluk, segítünk a lakhatási nehézségekben, hivatali procedúrákban, néha együtt ünneplünk, még többször együtt szorongunk... Minden kis dologért, amit közösen érünk el hálát adunk Istennek, mert látható, hogy Istennek a szegényekre különös gondja van.
De hálát adunk azért is, hogy ezek a társalom peremén élő emberek befogadtak bennünket, előbbre akarnak jutni minden téren. Testvérek vagyunk Istenben.
Tarnóczi Mária (Szeretet földje)
