Cigánymissziós tapasztalatainkból
Gyakran a házastársunkat sem értjük, a másik családból hozott tulajdonságokkal, hát akkor hogy érthetnénk a tőlünk eltérő etnikum gondolkodását, érzéseit. Főleg akkor vagyunk bajban, amikor eltérő társadalmi - szegény, hátrányos - helyzetűvel találjuk magunkat szemben, bár jó indulattal közeledünk feléjük, mégsem értjük a másikat.
A jóindulatot kiemelném, hisz a szegénység, hátrányos helyzet a keresztény embert, jó esetben, arra készteti, hogy segítsen.
Magyarországon mély árkok húzódnak a többségi magyar és cigány-magyar lakosság között. A cigányok is magyarok, mégis idegen testként tekintenek rájuk, pedig 600 éve itt élnek közöttünk. Maguk is kirekesztettséget élnek meg. Az igazsághoz tartozik azért, hogy ők sem akarnak igazán integrálódni - pedig nincs más út a többségiek és a cigányság számára.
Részei, tagjai a magyar társadalomnak, együtt kell élnünk, ez a jövőnk, akár akarjuk akár nem. Első sorban keresztényi missziós küldetésből és nem nagy társadalmi igazságosság okáért.
Elkezdtünk a cigányok között valamit amit a szívünk diktált, mivel ők is Isten gyermekei, ebben egyek vagyunk, hisszük, hogy ez lehet alapja életük minőségi változásának. Persze a „minőségit” mindenképpen krisztusinak gondolom, nem a szokásaiknak és a szegénység okozta hátrányoknak. A szegénységben lehet tisztán és becsületesen élni, leginkább Jézussal.
A telepes cigányságnak - ahova jártunk, járunk – a zárvány okozta hátrány egymás között is nagy feszültséget okoz.
A családok között a segítés, támogatás és gyűlölködés egyaránt megtalálható.
Ahonnan nem kerülnek börtönbe a gyerekek, már azt gondolják ők a legkülönbek.
A börtönbe ki-be járók, meg azt hiszik, ők az erősek.
Megy a rivalizálás azon a szinten ahogy élnek, a nyomor szintjén. Van, hogy valakinek a neve hallatán nagy csend következik – félnek minden szótól – nehogy megtorlás legyen, ha rosszul szólnak másról. Uzsora kölcsönökkel terhelik egymást ( 50-100%) , de az uzsorás neve titok.
Félnek éjjel, félnek nappal, elkötöznének, de nem tudnak, de lehet nem is akarnak, csak néha előjön vágyként. Mivel az alkalmazkodás nehezen megy, pénzük sincs, marad az indulatok kiélése.
Pár évvel ez előtt Érden a cigány kisebbségi vezető összehívta a cigányokat, hogy találkozzanak az országos cigánypasztorációval megbízott Székely püspök úrral és a keresztény országgyűlési képviselővel. Ez nagy megtiszteltetés volt számukra, terveztük a jövőt, bekapcsolódni az egyház életébe, imacsoportot alkotni nagy akarat volt ebben nekik is és nekünk is mint missziós munka.
Elkezdtünk először ahhoz a családhoz járni, akik a legnyitottabbak voltak. Ők a lomtalanításból a körülményekhez képest a legjobban éltek. Volt bennük akarat arra, hogy ők, mint a hely legjobban élő családja példaértékűek legyenek.
Alpha kurzust csináltunk – ez egy 10 hétig, heti egy alkalommal evangelizációs kurzus – megtérésre, Isten megismerésére vezető alkalmak voltak ezek. Először jöttek a szomszédok is, mivel a család hívta őket, aztán el-el maradoztak. A család apróságokkal együtt 15 főből állt. Elmesélték, hogy nem volt semmijük és Isten megsegítette őket, most nagy házuk van, 5 gyermekük és a gyerekeknek szakmájuk van – bár munkájuk nincs – elférnek, a lomizásból megélnek.
Szerettek volna 6-ik gyereket, hamarosan áldott állapotba került az asszony, az orvosok azt mondták down kóros lesz a gyerek. A plébános atyával együtt imádkoztunk és kértük, hogy ne vetesse el a gyereket, megtartotta - egészséges gyerek született.
Az apa tüdőrákos lett, megoperálták és nem volt szüksége még utókezelésre sem. Ezt mind Isten kegyelmének tudtuk be.
Zarándoklatokra mentünk a Szeretet Misszionáriusaival. Ez kb. 50 főt jelentett és olyanok is jöttek akik nem jártak az imaalkalmakra, ami egyre ritkább lett, mert a család mindig valami kifogással elhárította azt - nem tudjuk miért – talán azért, mert más családokhoz is jártunk.
Különösen azután, hogy egyik zarándoklat alkalmával a nővéreknek eltűnt a pénzük. Ezt nagy szégyenként élték meg és egymást gyanúsították - össze is verekedtek – rendőrségi ügy lett belőle. A nővér nem akart senkit sem hibáztatni, de ők feljelentették egymást.
Mi próbáltuk a családokat összebékíteni szentmisével, egyénileg, de sokáig nem sikerült.
A megvádolt családnál is tartottunk egy alpha kurzust, megtapasztalták Isten szeretetét és visszavonták a feljelentést. Sajnos az, hogy mi ehhez a családhoz járunk, azt az előzőek nem tudták megbocsátani nekünk. Megmaradt az ellenséges hangulat.
Szerettünk volna semleges helyet, ami közösségi összejövetelekre alkalmas, akkor szembe kerültünk azzal, hogy akiknek lehetőségük lett volna ebben segíteni, nem segítettek, mondhatnám inkább akadályoztak. A megyés püspök úr nem engedte meg, hogy Székely püspök atya anyagi támogatásával vegyünk egy házat. Szerettünk volna családi napközit, tanodát közösségi alkalomra alkalmas helyet, a közelükben egy házat. Kértük egy kiürült iskola egyik helyiségét, nem kaptuk meg, itt szerettünk volna egy 130 fős óvodát, ahol cigány-nem cigány gyerekek együtt lehettek volna. A polgármester sokáig hitegetett, végül nem egyezett bele.
A plébános atya pályázott egy régi egyházközségi épület felújítására, az előirányzott költség kétharmadát megnyerte. A plébános beteg lett, elhelyezték papi otthonba, a következő plébános nem akar a cigányokkal foglalkozni. Minden kapu bezárult.
A korábbi imádkozós emberek újból a régi ellenséges formájukat élik.
Most azt várjuk, hogy ha elegük van ebből, küzdjék ki maguknak a helyi önkormányzati vagy egyházi segítséggel a közösségi lét megteremtését.
De Isten új hajtást növesztett, közben egy másik család – akik az egri országos cigánypastorációs konferencián ott voltak – imacsoportot szeretnének alakítani, akár a szűk családdal, akár másokkal. Elkezdtek szentmisére járni, hetenként összejövünk 5-en néha gyerekekkel 10-en imádkozni. A gyerekek bekéredzkedtek a helyi hittanos csoportba a karácsonyi pásztorjátékban is részt vesznek. Meg akarják mutatni, hogy ők is tudnak szépet és jót adni, mint más cigányok és nem cigányok.
Mikor gyóntató atyámnak beszéltem küzdelmes missziónkról, megnyugtatott, hogy Isten áldása akkor is ott van - volt, amikor szinte minden megfeneklett. Összegyűjtött némi adományt és karácsonyra 13 gyereknek sikerül ajándékot venni és talán a karácsonyi vacsorához is tud segíteni.
Már-már azt hittem, hogy lehetetlen erőfeszítéseinkben Isten nem ezt, nem így akarja és Isten ekkor előlépett, másokat szólított meg.
Bár a missziós munka nehézségeiről írtam, nem lehet nem szólni arról, hogy kormányok jönnek- mennek és vannak, rengeteg integrációra fordítható pénz tűnik el, a cigányság pedig egyre mélyebbre kerül. Mi többségiek az együttélés veszélyességével, kellemetlenségével találkozunk, de higgyük el, hogy vannak behozhatatlan, legyűrhetetlen hátrányok, amiket segítség nélkül nem lehet leküzdeni.
Mi Isten vigasztaló szeretetét visszük hozzájuk,de szükségük lenne adományokra különböző támogatott programokra is, miden segítség a személyes kapcsolatban válik hatékonnyá.
A személyes kapcsolatunkat ajánljuk fel, szeretnénk, ha ebben segítő támogatókra találnánk.
Tarnóczi Mária
