Gyógyulás a közös ima erejében

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók
Megjelent: 2020. október 31. szombat

"A férjem súlyos állapotba került kórházba kétoldali tüdőgyulladással. Az első  héten az orvosok igyekeztek mindent megtenni, hogy elkerülje a férjem az intenzív osztályt. Közben a család imádkozott. Én olvastam "Az Isten szeretete gyógyít című könyvet, ekkor  éreztem,  hogy gyógyító imát kellene kérnem a férjemért.

Rövid tanúságtétel a szentmise erejéről

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók
Megjelent: 2020. október 08. csütörtök

"Szeptember 20-án, vasárnap készültem a reggel fél nyolcas misére. Nagyon fájt a fejem, mintha abroncsba szorították volna! Alig tudtam a miséző atyára figyelni, már arra gondoltam, Isten házában kapok agyvérzést.

Mindennapi terheink megosztása a templom csendjében

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók
Megjelent: 2020. október 08. csütörtök

Szombatonként   az egyik templomban  néhány buzgó keresztény úgy döntött, egész nap  legyen nyitva a templom. Felváltva őrizzük a szentséget, bár a tabernákulum  nincs nyitva, de Jézus ott van  és ez a lényeg.  Igen áldásos mindazoknak, akik ezt felvállalták. Egyedül lenni Isten házában, csendben beszélgetni Jézussal…

Megérintette őket Jézus szeretete - egy imaszolgálatos testvér a Találkozóról

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók
Megjelent: 2020. szeptember 24. csütörtök

Sokan imádkoztunk a lelki napért. Kicsit késtem, és örömmel láttam, hogy sok ember érkezett... később még több. A busztól, amiről leszálltam öten siettek a templomhoz. Úgy láttam ki vannak éhezve az emberek Isten közelségére.

Rövid tanúságtétel gyógyulásról

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók
Megjelent: 2020. szeptember 23. szerda

Kedves Gyula! A közelmúltban több műtéten estem át. Azóta fájt a torkom (ahol műtöttek). Elmentem a Szeretet Földje Találkozóra. Részt vettem a gyógyító misén és a közbenjáró ima szolgálaton. Akkor még nem éreztem semmit. Másnap reggel viszont úgy ébredtem, hogy nem fájt a torkom és azóta sem fáj. Köszönöm nektek, hogy megszerveztétek ezt az alkalmat és köszönöm a jó Istennek, hogy meggyógyított. Imával és szeretettel: S. Margit

Beszámoló a 2020. szeptember 12-i Szeretet Földje Találkozóról

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók
Megjelent: 2020. szeptember 21. hétfő

„Készítsétek az Úr útját…” (Márk 1,3) ez volt a Találkozó mottója, ami meghatározta és megalapozta az egész nap történéseit és üzeneteit.

"Azóta könnyű testem-lelkem..."

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók
Megjelent: 2020. szeptember 16. szerda

A Szeretet Földje Találkozón első alkalommal voltam, bár sok év alatt több karizmatikus és egyházi rendezvényen is részt vettem, akár szervezőként, vagy egyéb feladatban, vagy egyszerűen a hétköznapi rohanásból kilépve Istennel való találkozásra szomjasan.

Képes beszámoló a Galgóczy Erzsébet emléknapról

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók
Megjelent: 2020. július 01. szerda

2020. június 28.-án, vasárnap 11 órakor a most felújított, csodálatos szépen megújult szolnoki  Vártemplomban ünnepeltük Máthé György (Gyuri atya) esperes plébános szervezésében szentéletű misztikusunk, a stigmatizált  GALGÓCZY  ERZSÉBET-et, aki 1919-ben 14 évesen az ostromlott Vártemplomból kimentette az Oltáriszentséget és aki élete végéig szenvedett és engesztelt magyar hazánk bűneiért.

Isten tanúsága járvány idején

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók
Megjelent: 2020. március 19. csütörtök

Itt a járvány, és a szakemberek sok jó tanácsot adnak, amit érdemes megfogadni és betartani. Ez a világ válasza a veszélyre – de mi az Egyházé? És különösen mi a magyar egyházé, amelyik három éve imádkoztatja a hívekkel – a NEK-re készülve -, hogy az Oltáriszentség a mi „orvosunk és békességünk”? Amelyik azt kéri, hogy „az Ő erejét és örömét elvigyük minden emberhez…”? Úgy tűnik, a buszsofőrök, bolti eladók, orvosok és hivatalnokok megkapták az erőt – a bűnösök megelőznek minket Isten országában -, miközben egyházunk lehúzta a rolót…

Visszatekintés a Szigetcsépi lelki napra

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók
Megjelent: 2020. június 21. vasárnap

Két héttel a fatimai Szűzanya emléknapja előtt megkeresett László testvérem a Parakleitosz közösségtől, és elmondta, hogy Sipos Gyula - Szeretet Földje Szolgálattól - szívesen tartana lelki napot Szigetcsépen, aminek nagyon megörültem, hiszen régi vágyam volt.
A lelki nap meghirdetésre került és szeretettel, készülődéssel vártuk a környező településekről is (Tököl, Szigethalom, Szigetszentmárton, Szigetszentmiklós) a híveket.

Eltűnt a hamis vád - tanúságtétel

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók
Megjelent: 2020. február 26. szerda

2019 januárjában, Székesfehérváron, részt vettem egy alkalmon, amire a Szeretet Földje Szolgálatot is meghívták. Az Ismeret szava által sokunkat megérintett az Úr. Én ezt akkor még úgy hallgattam, hogy fogalmam sem volt, mi történik, és valójában mi az, minek nevezendő, amit hallok.