Főmenü
Misszió
Rólunk
Ki olvas minket?
Oldalainkat 378 vendég és 0 tag böngészi
Gyógyulás a Szentlélek ünnepen
"Régóta több egészségügyi problémával küszködöm. Voltam már több gyógyító alkalmon is, de soha nem történt semmi. Ezek közül az egészségügyi problémák közül az állandósult gerincfájdalmaim voltak a legnehezebben elviselhetőek. Az állandósult szúró fájdalomtól éjszakánként sem tudtam nyugodtan pihenni. Sokszor volt, hogy semmilyen testhelyzet sem volt megfelelő.
A karizmatikus megújulás 50. évfordulójára jöttem Törökbálintra, a római katolikus templomba. Amikor a karizmákért imádkoztak, én arra kértem az Urat, azért imádkoztam, hogy én elfogadom az egészségi problémákat, de arra kérlek Uram, hogy legalább add meg a gyógyítás karizmáját, hogy ne hiábavalóak legyenek a szenvedéseim. Ekkor elhangzott egy ismeret szava, hogy valakinek a gerincfájdalmát gyógyítja az Úr. Ekkor még fel sem merült bennem, hogy ez én lehetek. Csak annyit éreztem, hogy az a csigolyám, amitől már ülni is alig tudtam a templomban, elzsibbadt. Majd amikor leültem, akkor ébredtem rá, hogy nem érzem azt az állandósult szúró fájdalmat, ami már több éve megkeserítette a mindennapjaimat...
M. Éva"