Főmenü
Misszió
Rólunk
Ki olvas minket?
Oldalainkat 564 vendég és 0 tag böngészi
Tanúságtétel a Szentlélek szeminárium alatt kapott kegyelmekről
Melinda testvérünk az interneten keresztül végezte el a szemináriumot, majd levelet küldött a tapasztalatairól:
"Kedves Testvérem!
Küldök tanúságtételt.
Előzmény.
Azért álltam neki írni a tanúságtételemet, mert a szeptember 25-i Szeretet Földje találkozón, a gyógyító imák előtt Gyula azt mondta: "Valaki nagyon sóvárog arra, hogy a Szentlélek betöltse". Én teljesen magamra ismertem. Azt is mondta Gyula, hogy majd be fogja tölteni. Amikor hallottam a Szentlélek szemináriumról, azt az Égi sugallatot kaptam, ha ezt végigcsinálom, akkor fog betölteni a Szentlélek.
Köszönöm Neked Istenem!
- A 2. szemináriumi résznél, az 1 napon történt. Mk. 5,25-34 kellett elolvasni. A vérzéses asszony. Annál a résznél, hogy "Hacsak a ruháját érintem is meggyógyulok.", teljesen beleképzeltem magam ebbe a helyzetbe, és Jézus engem is meggyógyított úgy ,hogy újra éreznem engedte jelenlétét. Ennek az volt az előzménye, hogy lelki szárazságban voltam már napok óta. Kezdett már elviselhetetlenné válni. (Persze elviselem,mint minden mást...)
- A 4. szemináriumi résznél, 1 napon. Mikor azt olvastam, hogy Jézus meghív téged: "Jöjj,és láss! Maradj Velem!", a "Maradj Velem!" olyan mélyen megérintett, hogy kijöttek a könnyeim. Az a vágyódás, kérlelés, ami ebben a 2 szóban van, szinte hihetetlen. Veled maradok Jézusom. Mindörökké!
- Az 5. szemináriumi résznél, 1 napon. Ma a nap folyamán többször bevillant lelkembe, Jézus amint a Jordánban megkeresztelkedik, imádkozása közben megnyílik az Ég ,és leszáll Rá a Szentlélek.
- Október 16. Ma reggel nagyon közel érzem magamhoz a Mennyei Atyát. Hála a Szentlélek Szemináriumnak.
Édes Istenem! Köszönöm a Kegyelmeket, amit a Szentlélek Szeminárium által adtál nekem"
Ennyi a tanúságtételem.
Isten Áldjon Benneteket!
L. B. Melinda"