Gyermekáldás és többszörös gyógyulás - tanúságtétel

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók Megjelent: 2012. január 23. hétfő

"Hihetetlen, de az én voltam! Sőt már biztos voltam benne, hogy ha ezt is, akkor a hormonális problémámat is meggyógyítja ezúttal." Éva testvérünk tanúságtétele többszörös gyermekáldásról és többszörös gyógyulásról, a gyógyító miséken és imaszolgálatokon keresztül:

2008 tavaszán bő 3 éve vártunk férjemmel a gyermekáldásra. Már az örökbefogadáson gondolkodtunk. Szentlélek szemináriumon vettünk részt, ahol ki mertem mondani, hogy a legnagyobb csoda az lenne az életemben, ha Isten megajándékozna egy kisbabával. Ezen a szemináriumon hallottunk a gyógyító misékről. Elmentünk az egyikre Törökbálinton, ahol meglepő módon az Ismeret szavában Isten válaszolt az évek óta tartó segélykiáltásunkra, imáinkra, könyörgéseinkre. ˇVannak itt olyan házaspárok, akik gyermeket szeretnének, és MEGKAPJÁK AZT”. Többször is kértünk imaszolgálatok alkalmával imát, ahol elmondták, hogy már látják a kopasz fejét is a kisbabának. 2009 januárjában meg is született az első kisfiunk, Marcell, tényleg kopaszon! J

2011-ben ugyanazon napon, amikor az első, megszületett a második fiunk is, Dávid. (Úgy gondolom, ez sem véletlen.) Még ez év októberében is sikerült egy gyógyító misén részt vennem Törökbálinton, ahol imaszolgálatot vállaltam, hogy segíthessek másokon úgy, ahogy rajtam is segítettek 3 évvel ezelőtt. A mise alatt megérett bennem az az elhatározás, hogy naponta legalább 15 percet igyekszem szánni Istennek az életemből. Nem is kértem gyógyulást magamért, mégis az Isten ismét nagylelkű és irgalmas volt hozzám és meggyógyított két betegségemből. Az Ismeret szavában elhangzott, hogy „valakinek az aranyérproblémáját gyógyítja az a Úr”. Hihetetlen, de az én voltam! Sőt már biztos voltam benne, hogy ha ezt is, akkor a hormonális problémámat is meggyógyítja ezúttal. Tényleg egy hónapon belül az is rendeződött, pedig egy hormonális betegség gyógyítása évekig is el szokott tartani, ahogy korábban megszokott volt nálam.

Arra bátorítalak Titeket, hogy tárjátok ki a szíveteket az Úrnak, és kövessétek Őt, így minden testi és lelki betegségből meggyógyít.

Dicsőség az Úrnak!

(P. Éva)

You have no rights to post comments