A gyógyító alkalom után minden tünetem elmúlt...

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók Megjelent: 2018. október 07. vasárnap

2018. augusztusának 2. felében egyik napról a másikra elviselhetetlen, szúró fájdalom kezdte el gyötörni az arcom bal felét. Ideggyógyász megállapította, hogy idegzsábám van.

Az egyik csütörtöki alkalommal a Szeretetláng kápolnában kértem Sipos Gyula testvérünket, hogy imádkozzon értem, amit ő meg is tett. Zarándokútra készültünk Schióba és Montichiariba, de az állapotommal nagyon nehéz lett volna. Ahogy közeledett az indulás időpontja még egyéb betegségek is előjöttek. Influenza, és olyan hihetetlen lábfájás, hogy alig tudtam menni. Gyula invitálására elmentem a szeptember 15-i alkalomra, és közbenjáró imát is kértem gyógyulásért. Közben elkezdtem szedni az orvos által az arcomra írt gyógyszert, amit nagyon hamar abba is hagytam a jelentkező mellékhatásai miatt. A gyógyító alkalom után másnap minden tünetem elmúlt, és azóta sem jött vissza. Istennek legyen hála, a közbenjáró testvéreknek pedig köszönet!

Dévényiné Ibolya

 

You have no rights to post comments