A 2019. évi vezérigéről
Minden évre kérek az Úrtól egy szentírási igét, amely vezérfonalul szolgálhat. (Ez nyilván nem jelent kizárólagosságot, de mindenképp segítség, hogy mire figyeljünk, merre menjünk - ez gyakorlattá vált a közösségeinkben is, ahol mindenkinek imádkozunk egy személyes igéért…) A 2019-es évre szólót most különösen is aktuálisnak érzem, mert egyébként is hetek óta hasonló dolgokon töprengek.
Karácsonyi eheti: Ami az ördög számára elképzelhetetlen volt
A Fiú megtestesülése a Szentháromság belső titka volt, ami az angyalok előtt is rejtve maradt és csak a Kinyilatkoztatás által lett nyilvánvalóvá. Mindez nem is történhetett másképp, mert a sátán a földet a maga elképzelése szerint bevehetetlen erődítménnyé alakította, amin szerinte Isten is csak úgy változtathat, ha Ő is elbukik… Íme:
Remény a reménytelenségben
A Szeretetláng lelki napló utolsó bejegyzése 1981. december 12-i. Ebben azt mondja a Szűzanya: „Kislányom, és mindannyian, kedves gyermekeim, vigyázzatok! A sátán ki akarja rántani a lábatok alól a remény talaját. Tudja ő nagyon jól, ha ezt sikerül megtennie, mindent elvett tőletek, a reményét vesztett lelketeket már bűnre sem kell kísértenie. A reményét vesztett ember szörnyű sötétségben van. Nem lát már a hit szemével. Számára minden erény, minden jó értékét veszti. Ó, gyermekeim, imádkozzatok egymásért szüntelenül! Engedjétek kegyelmeim kiáradásának hatását létrejönni lelketekben!”
A leggátlástalanabb ember – és társai
Szembe ment a társadalmi elvárásokkal és áthágta a vallási előírásokat. A legrosszabb társaságba keveredett és még dicsekedett is velük. Kora legnagyobb sztárja lehetett volna, ehelyett rabszolgamódra végezte. Mi értelme volt ennek?
Mi történik az országban?
A csütörtök délelőtti csendes szentségimádás alatt (a törökbálinti Szeretetláng kápolnában) úgy éreztem, arra indít a Lélek, hogy nézzem meg a Szeretetláng lelki napló első dátumos (1962. március 4-7) bejegyzésének első bekezdését. Ezt olvastam: „Nem tudom, mi történt az országban. Ezekben a napokban szinte öt percenként térdre kényszerített az Úr, szelíd, kérő hangján, hogy engeszteljem Őt.”
Jézus életéről írni
Nagy vágyam ez nekem, de sehogyan se sikerül. Hasonlóan vagyok ezzel, mint a feleségemnek régesrég megígért szerelmes regénnyel, abból se tudtam még soha egy oldalnál többet leírni, mindig beletört a bicskám. (Vagy túlságosan is hasonlított az elképzelt főhősnő Ildikóra, s akkor nem mertem kiadni magam, vagy túl kevéssé, akkor meg minek…)
A megrontó
"Az általános felfogás szerint a kiskorú gyermekkel szembeni szexuális erőszak - pedofília. De hadd kérdezzem meg, hogyan nevezzük azt, amikor általános iskolásoknak szóló újságokban, magazinokban a szabad szexuális életre biztatják az alig serdülőket? Megrontásnak. Amikor az erkölcsök és a józan ész elleni lázadást szabadságnak hirdetik és példaképnek állítják be a lázadókat? Megrontásnak.
„Bocsánatot nyertek bűneid”
Nem tudjuk, mit követett el, csak azt, hogy tettének súlya olyan erővel nyomódik rá, hogy mozdulni se tud. Bénán fekszik, társai gondoskodnak róla, ki tudja, meddig még… rettenetes, amikor valaki nem tud hinni abban, hogy számára is van még remény! Láttam, hallottam olyan összetört, depressziós embereket, akik azt mondták, olyan dolgokat követtek el, hogy nekik Isten se tud megbocsátani…
Jön-e a kegyelmi idő?
Egy ironikus szöveget akartam írni a magyar kereszténydemokrata Jézusról, aki a hegyi beszéd elmondása után a zelóta Simon testőrségének védelme alatt siet a helikopteréhez, indul a Péter által megszervezett megbeszélésre Pilátussal és Heródessel, hogy mikor költözhet be az Antonia-várba. Az út szélén egy vak koldus kiabál (Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam), de a rendőrök még időben eltávolítják… Két beszélgetés azonban új irányt adott az Ehetinek.
Nyavajgás helyett
Unásig hallottuk már: az optimista szerint a pohár félig tele, a pesszimista szerint félig üres. A magyar szerint pedig már rég ellopták a poharat, ami vagy igaz, vagy nem, de sokra azért nem megyünk vele. Egy másik: Az optimista szerint ez a világ a lehető világok legjobbika, a pesszimista meg attól fél, hogy az optimistának igaza van. A magyar azonban berendezkedett ebbe a félős életbe, hogy így magyarázza tehetetlenségeit. Pedig – ezt is ismerjük -, ha valami nem lehetetlen, akkor valaki tehetetlen…
A répát igen, a krumplit nem?
Alighanem ez a legrövidebb Eheti a honlap történetében, aminek sok oka van, s ezek között a legkisebb az időhiány (és a szerző tehetségének fölöttébb kicsiny volta). A címben jelzett mondatot a szombati váci kiengesztelődési találkozón mondtam. Az előadás hangfelvételét remélhetőleg megkapom és felteszem majd a honlapra, így most csak egy rövid összefoglaló következik, megfejtéssel.
