Egy kislány bölcsessége

Kategória: Szeretet történetek
Megjelent: 2021. február 17. szerda

"A lányomtól egy igazi életleckét kaptam. A lányom négy éves kora óta nem látta a biológiai édesapját. Most 8 éves. Amikor közel kétéves volt, az exférjem közölte, hogy lemond szülői jogairól, kötelezettségeiről. Vagyis egyszóval megszűnik létezni továbbra számunkra.

A rabbi bölcsessége

Kategória: Szeretet történetek
Megjelent: 2021. január 19. kedd

A kotzki Vendel rabbi a nála összegyűlt vendégektől egyszer csak megkérdezte: Hol van Isten? Mindenki megütközött ezen a váratlan kérdésen, de a rabbi újra és újra föltette. A tanítványai azt mondták neki: Hogy kérdezhetsz ilyet?

Egy csepp derű

Kategória: Szeretet történetek
Megjelent: 2021. január 10. vasárnap

Az alábbi esetet a nemrég elhunyt Angelica anya, a nemzetközi EWTN televíziós hálózat világhírű alapítója írja le visszaemlékezéseiben:

Szeretet történet: A tanító

Kategória: Szeretet történetek
Megjelent: 2020. december 26. szombat

Sok évvel ezelőtt Mrs. Thompson 5. osztálya előtt állt, és azt füllentette a gyerekeknek, hogy mindegyiket egyformán szereti. De ez lehetetlen volt, mert az első sorban egy Teddy nevű kisfiú olyan rendetlen és figyelmetlen volt, hogy Mrs. Thompson valójában élvezettel írt a feladataira vastag piros ceruzával nagy X jeleket, és a lap tetejére a legrosszabb érdemjegyet.

A MI NÉGY KARÁCSONYFÁNK - szeretet történet

Kategória: Szeretet történetek
Megjelent: 2020. december 18. péntek

Úgy kezdődött, hogy bátyám kikapott – miattam. 7 éves voltam. Ádám Éva borongós délutánján izgatott a kíváncsiság fogott el. Bátyámnak kellett volna lekötni engem valamivel. Nem sikerült. A házunk előtt nagy fenyőfa suhant el. Még izgatottabb lettem. S hogy, hogy nem a kulcslyukon át meglestem a karácsonyfa „titkát” a szomszéd szobában édesanyám a 3 méteres fenyőfára aggatta fel a szaloncukrokat.

Szeretet történet - Szerenád az udvaron

Kategória: Szeretet történetek
Megjelent: 2020. november 29. vasárnap

A 81 éves férfi mindennap a kórház udvarán harmonikázott a feleségének, mivel a látogatási tilalom miatt nem mehetett be hozzá a kórházba.

Szívből született

Kategória: Szeretet történetek
Megjelent: 2020. november 03. kedd

"Egy örökbefogadott gyerekre azt mondjuk, hogy szívből született. Egy paptól hallottam az örökbefogadásnak ezt a gyönyörűséges meghatározását Dél-Amerikában. Egy kisfiú elárulta neki: Anyu azt mondta, hogy én nem a pocakjából születtem. Én a szívéből születtem, mert örökbefogadott." Briege McKenna O.S.C.

Szeretet történet, ami egy pohár tejjel kezdődött

Kategória: Szeretet történetek
Megjelent: 2020. október 31. szombat

"Egy nap egy szegény fiú, aki házalásból próbálta összegyűjteni a pénzt saját tanulására, iskolába menet nagyon éhes volt. Kotorászott a zsebében, de csak egy tíz centest talált. Elhatározta, hogy bekopog a következő házba, és kér valamit enni.

Anyai szeretet

Kategória: Szeretet történetek
Megjelent: 2020. július 29. szerda

"Ha szerdánként este hét és nyolc óra között fényt látsz a Mária segíts kápolna ablakából kiszűrődni – azok mi vagyunk. Mióta felújították a kápolnát, minden héten oda járunk, hogy ott imádkozzunk a környéken lakókért, egész Törökbálintért, és persze egész egyházunkért és hazánkért.

Édesanyám mit szólt volna?

Kategória: Szeretet történetek
Megjelent: 2020. szeptember 01. kedd

"Egy versenyen az atléta Abel Mutai, aki Kenyát képviselte, csupán pár méterre volt a célegyenestől, mikor összezavarták a jelzések és emiatt megállt, azt gondolván, hogy megnyerte a versenyt. A spanyol atléta, Ivan Fernandez szorosan a nyomában volt és észrevette, mi történt - és odakiáltott neki, hogy fusson tovább. De Mutai nem beszélt spanyolul, így nem értette, amit mondanak neki. A spanyol aztán tolni kezdte a célegyenesbe és így segített neki megnyerni a versenyt.

Szeretet történet: Kafka és a kislány

Kategória: Szeretet történetek
Megjelent: 2020. július 24. péntek

"40 évesen Franz Kafka (1883-1924), aki sosem házasodott és nem volt gyereke, átsétált egy berlini parkon, amikor találkozott egy lánnyal, aki sírt, mert elvesztette kedvenc babáját. Ő és Kafka hiába keresték napestig a babát.