Három idézet a Látótól

Kategória: Eheti
Megjelent: 2010. november 22. hétfő

Három idézet - az örök jelenről, a hitről és a veszélyérzetről -, amit érdemes most újraolvasnunk, és kicsit elgondolkodnunk rajta:

Az ígéret ereje

Kategória: Eheti
Megjelent: 2010. november 15. hétfő

Azt emberi ésszel is könny? megérteni, Izrael gyermekei hogyan tudták elfoglalni az Ígéret földjét. Ha egy negyven év vándorlásában összecsiszolódott, nagyszámú népcsoport bezúdul egy területre, akkor mindenképpen talál olyan helyet, ahol megtelepedhet. Igaz, Józsué könyvének diadalmas gy?zelmi jelentése kissé megfakul, ha tovább olvassuk az Írásokat – már a következ? könyvb?l, a Bírák történeteib?l egészen más kép rajzolódik elénk. Izrael törzsei egymástól elválasztva, a környez? kánaáni királyságoknak, városállamoknak alávetve élnek. Adót fizetnek, szolgálnak, miközben megtagadják t?lük a fejlettebb technológiákat. Nem lehet vaseszközük, nem lehet lovuk… hogyan élhették túl egyáltalán ezt az id?szakot?

Az ezévi ige prófétai üzenete

Kategória: Eheti
Megjelent: 2010. november 08. hétfő

 Mint arról már többször írtam, minden év elején imádságban kérek egy igét a Szentírásból, ami valahogy iránymutató lehet az életünkben. Ezek az igék mindig nagyon inspirálóak, és nagyon tanulságosak. Az idei bibliai idézetr?l már írtam egyszer, de úgy érzem, hogy most újra el? kell hoznom, mert annyira pontosan mutatja hazánk állapotát. A próféciát Ezekiel mondja, miután a zsidó nép vezet?it, el?kel?it és a nép egy részét rabságba hurcolták – de azoknak mondja, akik helyben maradtak. Azok ugyanis, akik továbbra is az országban éltek, elbizakodottságukban azt gondolták, hogy ?k az új Izrael, ?rajtuk van Isten áldása, s így a csapás ellenére felfuvalkodottá, önteltté és hatalmaskodóvá váltak. Az Istent?l jöv? üzenet pedig így szól:

Hiszem a szentek közösségét

Kategória: Eheti
Megjelent: 2010. november 02. kedd

Az Apostoli hitvallásban – amit minden történelmi felekezet elfogad – ezt imádkozzuk: „Hiszem a katolikus (egyetemes) anyaszentegyházat, a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát, a test feltámadását és az örök életet. Ámen.” Ennek ellenére katolikus hitünk egyik legtöbbet támadott pontja a szentek tisztelete – mondanak minket bálványimádónak, babonásnak, ördögtől megszállottnak és még sok mindennek – pedig elég egy rövid pillantást vetnünk a Szentírásra és Jézus szavaira, hogy lássuk, már megint nekünk van igazunk…

Korunk pestise

Kategória: Eheti
Megjelent: 2010. október 25. hétfő

Sok mindenre mondhatnánk, hogy az korunk pestise. Vehetnénk a lelki tényezőket, hiszen a bűn világa úgy megfertőzött minket, hogy már észre sem vesszük, pedig a bensőnk haldoklik. Most azonban mégsem a lelki dolgokról szeretnék írni, hanem egy olyan testi betegségről, ami bár számtalan formát ölthet, de mégis egy csoportba soroljuk, s amiben rengetegen halnak meg hazánkban és az egész világon.

Hogy valami jót is mondjunk

Kategória: Eheti
Megjelent: 2010. október 18. hétfő

Amikor hazánkról és nemzetünkről felmérések készülnek, visszatérően azt olvashatjuk, hogy mennyire depressziós nép vagyunk, ráadásul nagyon individualisták, csak magukkal törődők, a másikat szurkálók, ócsárlók. Ahogy a nagy kivándorlás idején Amerikában elterjedt mondás tartja: ha egy magyar a barátod, nincs szükséged ellenségre…

Nem valami vigasztaló kép ez, de el kell ismernünk, van benne igazság. (Néha azt gondolom, mi már a Vereckei-hágón is csak azért tudtunk bejönni, mert előtte vérszerződést kötöttünk egymással. Ha ezt nem tettük volna, már a kapuban összevesztünk volna egymással…)

És most megtörtént a vörösiszap-katasztrófa – és mit láthatunk? Szinte példa nélküli összefogást és segítőkészséget. A segélyszámlára befolyt pénz önmagában is óriási összeg, és akkor még nem beszéltünk az önkéntesek munkájáról, a segélyszállítmányokban küldött ruhákról, élelmiszerről, egyéb dolgokról.

Bálványrombolás

Kategória: Eheti
Megjelent: 2010. október 11. hétfő

 

 

Nemrég olvastam egy regényt, ami az ószövetségi Bírák korában játszódik, és Debóra és Bárák küzdelmét mutatja be Izrael törzseinek szabadságáért Kánaán földjén. Elgondolkodtam azon, hogy ha ma akarnánk bálványromboló szabadságküzdelmet indítani a „Láthatatlan Isten” ügyéért, könnyebb, vagy nehezebb dolgunk lenne-e.

Szakmai biztonság, benső szabadság

Kategória: Eheti
Megjelent: 2010. október 04. hétfő

Egy jelkép – és onnan tovább: Néhány héttel ezelőtt az egyik imaközösségünkkel Ráckevére mentünk kirándulni, többek között azzal a határozott céllal is, hogy megnézzük a katolikus templomot, amit Patay László művész úr festett tele – ez szó szerint értendő, 640 négyzetméternyi falfelületet borított be lélegzetelállító szekkóival (ez olyan, mint a freskó, csak más technikával festik fel a falra, ezért így nevezik).

Elhagyatottá lesz házatok…

Kategória: Eheti
Megjelent: 2010. szeptember 20. hétfő

Reggel hallgattam a híreket, ismét kevesebben születtek, mint ahányan meghaltak hazánkban (az év első hét hónapjában), s újra nőtt a csökkenés üteme is. Hazánk becsült lélekszáma még épp egyezer fővel van a tízmillió fölött, de csak azért, mert a „nemzetközi embermozgások” – értsd: beköltözők – a 22 ezres fogyásból vagy nyolcezret visszahoznak…

Miközben hallgattam az elszomorító adatokat, eszembe jutott az idézet a Szentírásból: „Elhagyatottá lesz házatok…”

Hamis identitások

Kategória: Eheti
Megjelent: 2010. szeptember 27. hétfő

Múlt héten az egyik nap üldögéltem a könyvtárban és az Élet és Irodalmat olvasgattam, volt benne egy jó írás, erre felhívtam az egyik ott ül? ismer?söm figyelmét, mire egy másik ember megkérdezte: Gyula, te jobboldali vagy még egyáltalán? (Mert hogy a fenti újság baloldali köt?dés?.) Lányos zavaromban hirtelen csak annyit mondtam, hogy nekem van bal lábam is, meg jobb lábam is – azaz mindkét oldalon látok olyan értékeket, amiket fontosnak tartok, és olyan b?nöket, amiket kerülni szeretnék, de hát err?l írtam már b?ven – aztán elhallgattam.

A reményről

Kategória: Eheti
Megjelent: 2010. szeptember 13. hétfő

Nemrégiben egy családért imádkoztam, akik elég nehéz anyagi és lelki körülmények közé kerültek, ráadásul a kisgyerekük is beteg, és a helyzete nem akar javulni a gondos orvosi kezelés ellenére sem. Imádság közben egy képet láttam, aminek az értelme az volt, hogy a gonosz lélek ezt az egész helyzetet arra akarja felhasználni, hogy a kilátástalanság és reménytelenség érzésén keresztül kihalássza őket magának.