Az ezévi ige prófétai üzenete

Kategória: Eheti Megjelent: 2010. november 08. hétfő

 Mint arról már többször írtam, minden év elején imádságban kérek egy igét a Szentírásból, ami valahogy iránymutató lehet az életünkben. Ezek az igék mindig nagyon inspirálóak, és nagyon tanulságosak. Az idei bibliai idézetr?l már írtam egyszer, de úgy érzem, hogy most újra el? kell hoznom, mert annyira pontosan mutatja hazánk állapotát. A próféciát Ezekiel mondja, miután a zsidó nép vezet?it, el?kel?it és a nép egy részét rabságba hurcolták – de azoknak mondja, akik helyben maradtak. Azok ugyanis, akik továbbra is az országban éltek, elbizakodottságukban azt gondolták, hogy ?k az új Izrael, ?rajtuk van Isten áldása, s így a csapás ellenére felfuvalkodottá, önteltté és hatalmaskodóvá váltak. Az Istent?l jöv? üzenet pedig így szól:

„Ezeket mondd nekik: Így szól az Úr Isten: Életemre mondom, hogy azok, akik a romok között laknak, kard által hullanak el; és aki a mezőn van, a vadállatok prédájává lesz; akik pedig erődítésekben és barlangokban vannak, dögvész által halnak meg. Az országot pedig sivataggá és pusztasággá teszem, kevély hatalma megsemmisül; kietlenné lesznek Izrael hegyei, mert senki sem lesz, aki rajtuk átmenne. És megtudják, hogy én vagyok az Úr, amikor országukat sivataggá és pusztasággá teszem minden utálatosságuk miatt, amit elkövettek.” (Ez 33, 27-29)

Mielőtt a mi időnkre értelmeznénk az üzenetet, tegyük hozzá, hogy ezek a próféciák feltételes jelegűek – ha megtérnek gonosz útjaikról, akiknek szól, akkor az ítélet is elmarad. Ezekiel idejében sajnos nem hallgattak az emberek a próféta szavára, így a prófécia beteljesedett. Az ottmaradottak részben meghaltak, részben beolvadtak, zsidó identitásukat elveszítették, s később, a 70 éves száműzetésből visszatérők lettek az új Izrael megalapítói.

Nem nehéz napjainkra értelmezni ezt a próféciát. Most is romos állapotban van hazánk. Eddigi vezetőinket jogosan éri a „száműzetés”, azaz a hatalomból való kikerülés (már amennyire). De az is igaz, hogy akik most „a romok között laknak” – azaz a politikai, gazdasági, kulturális élet vezetői, az „elit” tagjai és a hozzá kapcsolódók (akik egyébként ugyanúgy részesei voltak a bűnöknek, mint egykor az otthon maradt izraeliták) -, mintha nem tanultak volna elődeik sorsából. Sőt, ugyanúgy büszkélkednek, mint az egykor megmaradottak: mi vagyunk az „igaz Izrael”, az „igaz Magyarország”, az igaz magyarok, most már miénk az ország, miénk a jövő, azt teszünk, amit akarunk!

A mai „megmaradottak” helyzetüket ugyanúgy a hatalmuk növelésére, kiterjesztésére, minden lehető anyagi és szellemi eszköz kisajátítására fordítják, mint egykori elődeik. De a nagy térfoglalás közben vajon ki törődik most a szegénnyel, ki törődik az árvával, ki törődik az elhagyottal, a jövevénnyel? Az új szabályok mintha még jobban sújtanák őket, mint az eddigiek.

Legalább nekünk, keresztényeknek meg kellene értenünk: hazánk megújulása, megújítása csak akkor képzelhető el és csak akkor valósulhat meg, ha hajlandóak vagyunk gondolkodásmódunkat, mentalitásunkat megváltoztatni, önzésünktől, hatalomvágyunktól elfordulni, a szeretet, békesség és kiengesztelődés útját keresni, mégpedig oly módon, ahogy azt Jézus Krisztus tanácsolja nekünk. Lehet, hogy ez nehéz, lehet hogy lassú, de ez legalább épít, míg minden más csak pusztít.

Nem gondolkodhatunk ugyanúgy, mint az elvetettek, mert akkor mi is elvetésre méltóvá válunk! Előző vezetőink azt gondolták, hogy övék a hatalom, bármit megtehetnek – és elbuktak. (S nem így volt-e ez XX. századi történelmünk minden eddigi vezető rétegével?) Vezetőink már csodálatosan elsajátították a hatalomszerző technikákat, a hamis magyarázatokat, sőt, a tanítvány már túltesz mesterén.

Istent azonban éppúgy nem érdekli öblös hangú, ám hígvelejű magyarkodásunk, mint Európára hivatkozásunk. Előtte a bűn az bűn, az igazság pedig igazság. Ha nem tudunk kijönni abból az ördögi körből (és ezt szó szerint értem), amibe immár nemzedékek óta benne vagyunk, akkor rajtunk is beteljesül a prófécia: pusztasággá lesz országunk. Van azonban Istennek ígérete az ellenkezőjére is, ez pedig Isten országa közöttünk, a Szeretet földje…

Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)

ui.: Akit érdekel a téma bővebben, azoknak szívesen ajánlom a novemberi könyvakcióban kedvezményesen kapható, hazánkról szóló könyveket: http://www.szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/34-hirek-esemenyek/342-novemberi-koenyvakcio

You have no rights to post comments