Akinek hatalma van
„Történt pedig, hogy amikor Jézus befejezte ezeket a szavakat, a néptömegek le voltak nyűgözve a tanításától, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az ő írástudóik.”(Mt 7, 28-29) Jézus nem okoskodik, hanem kijelenti az Igazságot (Valóságot). Szavaiban és tetteiben Isten hatalma és ereje jelenik meg – a szó és a tett egysége.
Átvilágítás a Tízparancsolat alapján – 8. rész: Hamis tanúk
A Tízparancsolat nyolcadik figyelmeztetése: „Ne tégy hamis tanúságot felebarátod ellen!”, (Kiv 20, 16) - vagy egyszerűbben és mindenre kiterjedően megfogalmazva: „Ne hazudj!”
Az első – és következményeiben legsúlyosabb – hamis tanúzásos történetet a Biblia legelső könyvében olvashatjuk. Ebben a hamisan megvádolt személy a Teremtő, hamisan tanúskodik a gonosz lélek, aki a kígyó képében jelenik meg, az elbolondítottak pedig, akik mindennek rettenetes következményeit máig viselik, az emberek.
Nemzetközi felmérés: Mitől félünk leginkább?
Miért aggódik a világ? Az Ipsos havi rendszerességgel végzett online felmérésben a 65 évesnél fiatalabbak véleményét kérdezték, a felmérésben résztvevő országok: Argentína, Ausztrália, Belgium, Brazília, Kanada, Chile, Kína, Franciaország, Nagy-Britannia, Németország, Magyarország, India, Izrael, Olaszország, Japán, Mexikó, Malajzia, Lengyelország, Peru, Oroszország, Szaúd-Arábia, Szerbia, Dél-Afrika, Dél-Korea, Spanyolország, Svédország, Törökország, USA.
Ima hazánk és az egész világ békéjéért
Mennyei Atyánk, eléd járulunk most az egész világ békéjéért:
Így is lehet - egy lakatlan sziget és egy ember, meg a társa
"Tizenháromezer dollárért az angol Brendon Grimshaw megvásárolt egy apró, lakatlan szigetet a Seychelle-szigeteken, és örökre odaköltözött. Negyvenes évei küszöbén hátat fordított újságszerkesztői munkájának, hogy új életet kezdjen. Ekkorra már fél évszázada emberi láb nem érintette a sziget földjét. Akárcsak egy igazi Robinson, Brendon társat talált magának a bennszülöttek között: ő volt René Lafortune, a „Péntekje”.
Áldott karácsonyi ünnepet!

Istentől megáldott, békés és boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk mindenkinek!
Szeretet Földje Hírlevél, 2026. július

Kedves Testvérek!
Az elmúlt hónap az elcsúszásokról és felújításokról szólt. Elcsúsztunk a nyári lelki nappal és egy kiállítással, új időpontra kellett tenni a Szeretet Földje Találkozót, viszont végre elkezdődtek a közösségi házunk felújítási munkái (ezúton is köszönjük mindazoknak, akik ezt támogatták), és a honlapunk is ráncfelvarráson megy keresztül (bár ez még nem látható). Nem tartunk nyári szünetet a közösségi alkalmainkon, tartottunk lelki napot és lesz gyógyító összejövetel, új kiadványok, alkotótábor, kirándulás - tessék parancsolni:
Isten jelleme az önkinyilatkoztatása szerint
Keresztény hitünk szerint Isten Jézus Krisztusban mutatta meg valódi természetét és emberszerető jóságát a legteljesebb mértékben. Régóta él azonban az a vád, hogy Jézus Krisztus Szeretet-istene nem azonos az Ószövetség bosszú-istenével. Ezért nézzük meg, milyen kép rajzolódik ki az ószövetségi könyvekben Istenről.
Új bort az új tömlőbe
"Az új bor új tömlőbe való: akkor mindkettő megmarad." (Lk 5,33-39)
A Szentlélek új borát a megújult személyiség tudja megtartani.
Jöjj Szentlélek és hozd el életünkbe a bűnbánat és megújulás idejét! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Tanúságtételek 3.: Lelki sebekből való gyógyulás
Elhangzott a 2026. augusztus 31-i közösségi összejövetelen
Elmondja: Sipos Gyula
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Szikla és homok
A Hegyi beszéd utolsó példázata nagyon képszerű és könnyen érthető. Érdemes a tanítás értelme mellett azt is megfigyelni, Jézus Krisztus milyen jelentőséget tulajdonít saját szavainak. Ezt mondja: „Mert mindenki, aki hallgatja e szavaimat és tettekre váltja azokat, hasonló az okos emberhez, aki a házát sziklára építette. Szakadt a zápor, jött az áradat, fújtak a szelek és nekizúdultak a háznak. De az nem dőlt össze, mert az alapjait sziklára rakták. Mindaz pedig, aki hallgatja e szavaimat, de nem váltja tettekre azokat, hasonlít a balga emberhez, aki a házát homokra építette. Szakadt a zápor, jött az áradat, fújtak a szelek és nekizúdultak a háznak. Az összedőlt, és nagy lett a romlása.” (Mt 7, 24-27)
