Szürreálissá vált a világ - az idei irodalmi Nobel-díjas véleménye
Szürreálissá vált a világ - többek között erről beszélt szombat délután Olga Tokarczuk lengyel író, amikor átvette Stockholmban az irodalmi Nobel-díjat Olga Tokarczuk a díj átvételekor tartott előadásában szomorú látleletet adott a világ szellemi állapotáról. Azt mondta, hogy az emberi civilizáció sorvadóban van, és ez az irodalom jövőjét is veszélyezteti.
Egyre több a halálzóna az óceánokon a klímaváltozás miatt
Rendkívül gyorsan fogy az oxigén az óceánokból a felmelegedés miatt, szaporodnak a "halálzónák" - állapította meg a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) friss jelentése, amely a témában az eddigi legátfogóbb kutatás eredménye, írja az MTI.
Istent játszók: kimérát hoztak létre egy kínai laborban
Kínai tudósok legyártottak egy mesterséges élőlényt, sertés és majom sejtekből (NewScientist). A kínai tudósok profi laborkörülmények között nevelték ki a kimérát úgy, hogy malacokba jutattak majmoktól származó sejteket. Az állatokat nem hibridnek, hanem kiméráknak tekinthetők, ugyanis a kiméra olyan élőlényt takar, ami kettőnél több ivarsejtből jött létre, míg a hibrid két különböző csoport élőlényeinek kereszteződéséből keletkezik.
Korányi Judit: John Henry Newman megtéréséről - 11. rész
LEVELEZÉSE
Legutóbbi képünk tehát Newman-ről: 1847 őszén Rómában, mint felszentelt katolikus pap, némi öniróniával, mosolyogva írja regényét saját megtéréséről.
Szeretnél egy szegény ember angyala lenni?
A Sant’Egidio közösség arra biztat, hogy vásároljunk ajándékokat szegények számára, amiket majd a december 25-én rendezett ebédek alkalmával kapnak meg. Utalással egy-egy rászoruló testvérünk ebédköltségét lehet kifizetni.
Merre tart az Egyház? – Helyzetjelentés XVI. Benedek és Ferenc pápa tanítása alapján
Gájer László, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának tanára tartott előadást A periféria teológiája címmel Ferenc pápa Egyházzal kapcsolatos gondolatairól a Karitász-klub vendégeként november 30-án Budapesten, a Szent István-bazilika Mária termében.„Ferenc pápa egyházáról szeretnék beszélni – kezdte az előadását Gájer László –, pontosabban az Egyházzal kapcsolatos teológiájáról.” Együtt gondolkodásra hívta a hallgatóságot, egyúttal próbálta segíteni az Egyházzal kapcsolatos sokféle információ közötti eligazodást, hozzátéve, hogy nem tart igényt arra, hogy a hallgatóság mindenben egyetértsen vele.
Korányi Judit: John Henry Newman megtéréséről - 10. rész
V. EGYÉB MŰVEI - MEGTÉRÉSE SZEMPONTJÁBÓL
VESZTESÉG ÉS NYERESÉG
A regényt 1962-ben adták ki újra, a nagy Newman-szakértő írónő, Meriol Trevor bevezetőjével. Ebből tudhatunk meg néhány intim részletet a Veszteség és nyereség írásának körülményeiről és lelki hátteréről. Mint például ezt: „Newman egyik barátja, amint 1847 őszén Rómában meglátogatta őt, azt tapasztalta, hogy a szerző éppen irománya fölé hajolva nevet valamin.” 97 Hogy ezt a furcsaságot megértsük, kissé be kell hatolnunk a regény cselekményébe, érzelemvilágába.
Újabb műtéteket végeztek a szétválasztott sziámi ikreken
Kedden és szerdán újabb műtéteket hajtott végre a magyar orvoscsoport az augusztus 2-án szétválasztott bangladesi sziámi ikerpár mindkét tagján – közölte szerdán délelőtt a Cselekvés Alapítvány. A szervezet magyar orvoscsapata rekonstrukciós műtétet végzett a fejüknél összenőve született kislányokon, Rabeyán és Rukayán, ezzel folytatódott az "Operation Freedom" névű műtétsorozat.
Ferenc pápa katekézise: A jóslás, a varázslás nem keresztény, ha hiszel Krisztusban, hagyatkozz őrá!
December 4-én a Szentatya folytatta az Apostolok cselekedeteiről szóló katekézissorozatát. Ebben a 17. elmélkedésben Pál apostol efezusi szolgálatáról és a vénektől való elbúcsúzásáról beszélt. Ferenc pápa katekézisét teljes terjedelmében közreadjuk, magyar fordításban.
Korányi Judit: John Henry Newman megtéréséről - 9. rész
Amikor Newman katolikus lett, ezzel vallási nézeteinek története befejeződött. Gondolkodó elméje persze továbbra is aktív maradt, de megszűnt a keresés, a nyugtalanság – megszűnt a véleményváltozás.
Ferenc pápa: Az igazi pásztornak kicsinynek kell lennie
A Szentlélek csak az alázatos szívben tud kicsírázni. Kicsinek lenni nem egyenlő a bezárkózással, sokkal inkább ráhagyatkozás Istenre, a kockázat felvállalása, mert nincs mit vesztenünk – erről elmélkedett a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén Ferenc pápa.