A pápa, aki ördögöt űzött – Gabriele Amorth visszaemlékezése

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2021. január 10. vasárnap

José Maria Zavala Así se vence al demonio (Így lehet legyőzni az ördögöt) című könyvének egyik fejezetében interjút közöl Gabriele Amorth atyával, aki két esetről számol be, amikor  Szent II. János Pál exorcizmust végzett.

A szerző szerint négyszáz év óta Szent II. János Pál volt az első pápa, aki az exorcizmus szertartásával meghátrálásra kényszerítette a gonoszt. Pápasága negyedik évében, 1982. április 4-én történt. „Pontosan emlékszem – mondja Amorth atya. – Ismerem Francescát, aki aznap reggel megjelent a vatikáni pápai kihallgatáson. A megyéspüspöke előzőleg megkérte a pápát, hogy exorcizálja a lányt, amit a pápa habozás nélkül vállalt, és mindjárt el is végzett a pápai magánkápolnában. Francesca egyfolytában köpködött és vonaglott a földön. A pápa körül állók nem hittek a szemüknek. ‘Soha életünkben nem láttunk ilyen jelenetet, ami az evangéliumokban le van írva’ – mondták döbbenten.”
„Jacques Martin francia bíboros szerint azonban leginkább maga II. János Pál pápa döbbent meg, aki – mint mondja – Ottorino Alberti spoletói püspöknek utóbb megvallotta: ‘Életemben nem történt velem ehhez hasonló…’ II. János valóban mondogatta, hogy ‘mindaz, ami az evangéliumokban történik, ma is történik.’ Ám nemcsak hitte és hirdette, hanem végül meg is tapasztalta. Exorcizmusa bizonyos mértékig hatásos volt, bár őszintén szólva meg kell mondanom, hogy Francesca teljes szabadulásáért öt éven át kellett imádkozni.”

Amorth atya még egy esetet elevenít fel, amely 2000 szeptemberében történt. „Egy 19 éves lány jött egy Monza környéki faluból egy hétre Rómába, hogy Giancarlo Gramolazzo testvéremmel, munkatársammal együtt imádkozzunk a szabadulásáért. Az alkalmakra hétfőtől csütörtökig délutánonként került sor, így délelőttönként ráért. Elhatározta, hogy elmegy a Szent Péter téri pápai kihallgatásra. A biztonságiak észrevették, hogy a viselkedése nem teljesen normális, ezért az első sorba, a betegek közelébe küldték. Rövidesen, miközben a pápa áldását adta a több mint negyvenezer zarándokra, a szép fiatal lány hátborzongató üvöltésbe kezdett.”
„A szervezők hiába próbálták csitítani. A lány emberfeletti erőre tett szert, több őrt lerázott magáról. Artikulálatlanul üvöltött, és szitkokat szórt Gianni Danzi püspökre, aki próbálta megnyugtatni, és megáldotta egy feszülettel. Amikor rájött, hogy lány megszállott, jelezte Stanislaw Dziwisznek, a pápa titkárának, aki végül szólt a pápának. II. János Pál utasítására a lányt egy hátsó bejáraton át bevitték a Szent Péter-bazilikába, ahol a pápa a szülők, Danzi püspök és több biztonsági őr jelenlétében – akik alig tudták lefogni a lányt – elvégezte az exorcizmust. Aznap délután Giancarlo Gramolazzóval és Danzi püspökkel együtt visszamentünk, hogy megáldjuk a lányt. Ő maga mondta el, mi történt vele délelőtt.”
Amorth atya így folytatja: „A pápa által végzett exorcizmus hatásos volt, de nem elegendő, hogy megszabadítsa a gonosz lélektől. II. János Pál félórán át nagy szeretettel imádkozott ezért a lányért, és azt mondta, a másnapi szentmisét a szabadulásáért ajánlja fel. Másnap két órán át folytattuk az exorcizmust. A gonosz lélek felemlegette a pápával történt találkozást. Hogy kacagott a nyomorult! Kényszerítette a lányt, hogy azt mondja nekem: ‘A főnököd (a pápa) sem tudott kifogni rajtam!’” Az idős exorcista megjegyzi: a lány 12-től 19 éves koráig volt megszállott, de amikor a megszállottság nem uralkodott el rajta, rendkívül ártatlan és jószándékú teremtés volt, aki rengeteg szenvedését engesztelésül ajánlotta fel a lelkekért.

Amorth atya végül elmondja, hogy egyszer megkérdezte a gonosz lelket, miért fél annyira II. János Páltól. „Azt mondta, két ok miatt: először is azért, mert a kommunizmus bukásával a pápa meghiúsította a terveit Európában; másodszor pedig, mert sok fiatal lelkét ragadta el tőle pápasága alatt. Mikor pedig azt kérdeztem tőle, miért fél annyira a Szűzanyától, azt felelte: ‘mert ember létére nagyon megalázott és legyőzött’” – idézi a neves római exorcistát a Vatican Insider.
Magyar Kurír (mk)

You have no rights to post comments