JoomlaTemplates.me by iPage Reviews

A jó könyvektől megváltozik az agy

Kategória: Uncategorised Megjelent: 2014. január 09. csütörtök

Egy kutatócsoport szerint a jó könyvek olvasása megváltoztatja az agyat: a katarzis hatása úgy módosítja az idegpályákat, mintha csakugyan megéltük volna az olvasottakat.

Egy kutatócsoport kísérlete azt igazolta, hogy a jó könyvek olvasása fizikailag is megváltoztatja az agyat. A kutatók megállapították, hogy a lebilincselő történetek ugyanúgy stimulálják az agy izommemóriáját, mintha az olvasottak csakugyan megtörténtek volna velük.

Gregory Berns, az atlantai Emory Egyetem idegkutatója elmondta: azért végezték el a kísérletet, mert tudni akarták, hogy hatnak a történetek az agyra – elvégre ezek néha olyan mértékben befolyásolják az olvasót, hogy az életét is megváltoztathatják.

Az átlényegülés biológiája
A kutatók szerint olvasás közben olyan, a fizikai érzékeléssel és a mozgásért felelős agyterülettel összefüggő idegrendszeri változások zajlanak az olvasóban, mintha csakugyan beleélné magát a főszereplő bőrébe. Berns megjegyezte: az eddig is világos volt, hogy egy jó regénytől valaki másnak a helyébe képzelhetjük magunkat, de ezúttal azt is megállapíthatták, hogy ennek biológiai nyomai is vannak.

A kutatásban 21 önkéntes vett részt; a kutatók velük Robert Harris regényét, a Pompejit olvastatták 19 napon át. Közben folyamatosan figyelték az olvasók agyában a neurológiai változásokat. Az olvasási periódus végén a résztvevőknek egy kvízt is ki kellett tölteniük, hogy ellenőrizzék, csakugyan elolvasták-e a könyvet.

A vizsgálati eredmények szerint az olvasás olyan változásokat eredményezett az agyfunkciókban, amik napokkal az olvasás befejezése után is megmaradtak. A kísérlet elsősorban azt a temporális lebenyt érintette, ami a nyelvi fogékonyságért is felel, de az olvasás fokozta a gondolat cselekvéssé formálásáért felelős agyfunkciókat is.

Képzelje el a kedvenc könyvével!
Berns szerint továbbra is kérdéses, hogy az idegrendszer elváltozásai meddig tartanak. Azt mindenesetre sokatmondónak tartja, hogy egy véletlenszerűen kiválasztott könyv ilyen hatást váltott ki az olvasókból – mert akkor milyen hatása lehet például a kedvenc könyvüknek?

(index)

You have no rights to post comments