Egy mosolyba került az életem

Kategória: Szeretet történetek Megjelent: 2016. december 13. kedd

Saint-Exupéry a spanyol polgárháborúban is részt vett a köztársaságiak oldalán. Ez az időszak ihlette „A mosoly” (Le sourire) című elbeszélését. A történet szerint ellenséges fogságba esett, és börtönbe zárták. Őrei rideg tekintetéből és a durva bánásmódból biztosra vette, hogy másnap kivégzik. Így gondolkodott az író:

"Nem volt kétséges, hogy halálra szánnak. Remegtem az idegességtől.
A zsebeimben kutattam, hátha maradt valahol egy cigaretta a motozás után. Találtam is egyet, de reszkető ujjammal alig tudtam az ajkamhoz emelni. Ekkor ráeszméltem, hogy gyufám sincs, elvették tőlem.
Cellám rácsán át az őrre néztem. Ügyet sem vetett rám. Végtére is ki törődik egy senkivel, egy hullajelölttel? Spanyolul kiszóltam neki:
- Nem tudna tüzet adni, kérem?
Felém pillantott, vállat vont, és odajött, hogy meggyújtsa a cigarettámat.
Eközben a tekintetünk óhatatlanul találkozott. Ebben a pillanatban elmosolyodtam.
Nem tudom miért tettem. Talán az idegességem miatt, talán azért, mert amikor testközelbe kerülünk valakivel, nehéz megállni a mosolygást. Akárhogy is, mosolyogtam. Ebben a másodpercben mintha egy szikra húzott volna ívet a két szív, a két emberi lélek között. Nyilván önkéntelenül az őr is viszonozta mosolyomat a rácson túlról. Már felparázslott a cigarettám, de ő ott maradt a közelemben, egyenesen a szemembe nézett, és egyre mosolygott.
Én is tovább mosolyogtam, most már abban a tudatban, hogy nem egyszerűen egy börtönőrt, hanem egy embert látok magam előtt. A tekintete mintha új távlatokat nyert volna.
- Van gyermeke? - kérdezte.
- Igen, nézze - vettem elő a tárcámat, és idegesen kotorásztam benne a családi fotók után. Ő is előhúzta gyerekei képét, és arról beszélt, milyen jövőt tervez nekik. A szemem megtelt könnyel. Elmondtam neki mennyire félek, hogy nem láthatom többé viszont a családomat, nem láthatom felnőni a gyermekeimet. Az ő szemébe is könnyek szöktek.
Hirtelen egy szó nélkül kinyitotta a zárka ajtaját, és némán kiengedett. Kivezetett az épületből, nesztelenül a kertek alatt, kikísért a városból.
A település szélén elengedett, s továbbra is szótlanul, sarkon fordult és otthagyott.
Egy mosoly mentette meg az életemet."
 
Gondolat:
A mosoly, két ember természetes, minden tettetéstől mentes kapcsolata. A sok védőfal mögött, amit magunk köré építünk - önérzet, mindenféle cím és rang, a pozíció, s mindaz, amit azért teszünk, hogy milyennek látassuk magunkat -, ott rejlik saját legbenső énünk, a lelkünk. Ha mindenki felismerné a másikban a lelket, többé nem lennének ellenségek. Eltűnne a gyűlölet, az irigység, a félelem. A védőfalak, amelyekkel gondosan körülvesszük életünket, eltávolítanak és elszigetelnek másoktól, míg a mosoly által a lelkek találkoznak.
Mosolyogjon bátran!

(levélben kaptam - szerk.)

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés